lt [Solt Ottilia]

Nyomtatóbarát változat

Még mielőtt letesszük a lantot, szerencsésebb és jóval sikeresebb pályatársak jól menő lapokban megörvendeztettek néhány publicisztikai gyöngyszemmel. Az egyik Szántó Péter „Hatkutyás tudósítás”-a a július 8-i, szombati Magyar Hírlapban. Megtudjuk a szerzőtől, hogy a minap Nagymarostól Budapestig egyetlen nyilvános telefon sem működött. Pedig telefon lenne bőven, „úgyszólván minden buszmegállóban és lángossütőnél (…) azokból a boldogult békeidőkből visszamaradt romként, amely békeidőkben Kornai és Bokros uraságok szerint a korán jött jóléti állam kényelmeit élveztük érdemtelenül (…) Egyszóval a szocializmus romjaival találkoztam a kapitalizmus felé vezető úton.” – Nem akarok hinni a szememnek. Szántó Péter úgy emlékszik, hogy a szocializmusban működtek a nyilvános telefonok? S voltak? Inkább, mint azóta? De ez semmi. Szerző nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a szocializmus fénykorában ÁFÉSZ-nagyáruház, mozi, gyógyszertár és művelődési otthon szolgálta ki a lakosságot minden kisközségben, ám ezek folyamatosan áldozatul estek a piaci szemléletnek. „Most a kisáruházak vannak soron: vállalkozóknak adják el, akik kis szatócsüzleteket alakítanak ki a földszint egyik sarkában, az emeleten meg – jó esetben – peepshow-t. És nincs válasz a kérdésre, hogy miért kell Karakószörcsögnek a peepshow inkább, mint a papír-írószer.”

A kérdésre valóban nincs válasz – majd elválik, kell-e ott peepshow, vagy tönkremegy – (a Beszélőnek hat évig otthont adó bérház tőszomszédságában, a patinás Rákóczi térrel szemben például tönkrement egy, a helyén – akár hiszik a kultúrborongók, akár nem – könyváruház virágzik, hónapok óta nem lehet beférni a tömegtől, akkora az érdeklődés), de arra a kérdésre, hogy mely kisközségekben találhatott a szocializmusban Szántó Péter gyógyszertárat s papír-írószert, van. Leginkább semelyikben. Bokros s Kornai urak alaposan összezavarhatták Szántó Péter memóriáját, ha egyáltalán valaha is gyűjtött tapasztalatokat kistelepüléseken, még Nagymaroson is túl.

De vagy a memóriájával, vagy valamely más mentális processzorával baja lehet Hegyi Gyulának is, aki mind érdekesebbeket ír. A július 14-i Népszabadságban például többek között ezt: „Magyarországon a nyolcvanas évek végén többszörös véletlen folytán a nagymarosi vízi erőmű terve vált a környezetvédelem központi problémájává. Ekkor már nem volt gyűlölt diktátor, rettegett titkosrendőrség, félelmetes terrorgépezet: így a rendszerváltó értelmiség a nagymarosi műben vélte megtalálni a leváltandó kommunista rendszer igazi jelképét.” Valóban? A nyolcvanas évek végén nem volt diktátor, Kádár János országlása netán megszűnt volna? Nem volt titkosrendőrség, amely szorgalmasan gyűjtögette megfigyeléseit, s küldözgette ügynökeit szerte, mind a Duna-gate-ig? Nem volt terrorgépezet? Én például csak álmodtam az 1987-es, 1988-as házkutatásokat, a Gyűjtőfogház 1988-as rövid vendégszeretetét? Vagy lehet, hogy volt diktátor, csak már nem diktált, s nem gyűlölték, volt titkosrendőrség, terrorgépezet, csak az értelmiség már nem rettegett tőle, s milyen kár! Mert így hosszú pórázos jódolgában egy környezetbarát nett kis erőmű tervét kezdte hajkurászni, mint szkinhedek a cigány gyereket. Bizony, lehet, hogy jobb volt, míg fentiek megelőzték az ilyen „többszörös véletleneket”. Akkor tán Hegyi Gyulának sem kellene odáig mennie, hogy az ördögien kártékony, antikommunista Duna Körrel szemben a kedves félfasiszta Zöld Pártot állítsa példának. (Kétségkívül kellemes partnerek. Előzékenyen elpárolognak.) Csak egyben téved biztosan Hegyi Gyula. A Duna Kör ugyanis nem a nyolcvanas évek végén fújta meg trombitáját. 1984-ben alakult. Nem kell más, csak egy-két apró csúsztatás a legnagyobb példányszámú, tekintélyes napilapban. S már át is van írva a történelem.

(1991-ben Babus Endre, Rádai Eszter és Hegyi Gyula Veritas-díjat kapott a Beszélőtől.)

• Néző-pont