Ambrus Judit

Nyomtatóbarát változat

Vachter János az Igazgyöngyöt keresve képeket hozott haza.

Gyerekeket ábrázoló képeket és a belső képeiket.

Képeket intim tereikből, azokból a terekből, amelyeket ők őriznek, ők visznek el magukkal, ha el tudnak valaha jutni majd valameddig, valahová.

Vachter először az iskolájukba ment – fogalmazzunk visszafogottan –, az ős-Paradicsomba, egy olyan suliba, amilyen minden gyereknek alanyi jogon járna. Ahol a gyereket figyelem veszi körül, ahol ő a diadalmas hős, ahol legyőzheti sárkányait, ahol szabadságában áll azzá lenni, aki.

Ahol nem nevetséges szabályok kötik az órákat.

Ahol aki alkot, szabad.

Ezután a fotóst erős kíváncsisága elvitte a gyerekek otthonaiba. Kies helyekre. Rendmániás háztartásokba illő, télire eltett csemegék mögött ott áll lesben a romlás. Az asszony a teremtett rend elé áll, ott fotózkodik, de bármilyen gigászi rendet teremtene, nem tudná eltakarni a háttérben a sebet kapott falat.

Hűvös reménytelenségben nagy-magyarországos óra mutatja az időt a falon. Nagyon kicsike benne a mostani Magyarország. Ahogy nagyon kicsike a mostani Magyarországban Told, a legtöbb kép helyszíne.

Egyes toldiak konok büszkeséggel vallják, hogy a szegénység toplistásai. Toldról is sok gyerek kerül az Igazgyöngybe, hogy ott alkothasson, lehessen saját meséje, hogy egy kicsit saját maga lehessen. Az Igazgyöngy meséhez segíti a gyerekeket és a valóság könnyebb elviseléséhez a szüleiket.

Ezt a konok büszkeséget merítette fénybe Vachter János. Színessé tette a szegénység fotóit, erősen komponálta őket, sokszor a gyerekrajzok színvilágához igazította a fotókat. Minden bizonnyal ilyen képet akarnának mutatni magukról és – fogalmazzunk erős túlzással – otthonaikról az Igazgyöngybe járó toldi gyerekek, ahogy a kiállítás másik felében, a saját rajzaikban is többnyire erős, vidám színekkel dolgoznak.

Azt mutatják, hogy akármilyen szegénységben, de egy keskeny, napütötte sávban élnek. Mert a közelükben áll és kiáll mellettük egy iskola. Ahol figyelnek rájuk, így – legalábbis e pillanatban még – van némi reményük arra, hogy jövőjük lehessen.

Semmiképp nem szebb, de nem is feltétlen szép. Csak így egyszerűen: jövő.

Elhangzott a Hovatovább Fesztivál fotókiállításának bevezetőjeként.

• Kultúra

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges