Skip to main content

Nagy Attila (1933–1992)

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Nagy Attila színész, országgyűlési képviselő felidéződik emlékezetünkben Götzként Sartre darabjában, Az ördög és a jóistenben vagy Tótként Örkény darabjában éppúgy mint a Zétényi–Takács-törvény nagy ellenzéki szónoka. ’56-ban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Munkástanács elnöke, emiatt börtönben kell ülnie 1957–61 között. A miskolci Nemzeti Színházban kezdi pályáját, még a forradalom előtt, majd utána Veszprémben, a budapesti Tháliában, Szegeden folytatja színész-rendezőként, legutóbb pedig – 1986-tól – a kecskeméti Katona József színház színésze, rendezője. ’90-ben pártonkívüliként, de az MSZP színeiben jut be a szabadon választott parlamentbe. Május 13-án halt meg, 59 évesen.


Megjelent: Beszélő hetilap, 20. szám, Évfolyam 4, Szám 20


Hasonló cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon