Grosits Gyulát, aki az MDF népi-nemzeti köre nevében azt fejtegette a Magyar Televízió elnöke előtt az MDF budapesti székházában, hogy olyan televíziót akar, amelynek műsorai nem sugároznak mértéken túli pesszimizmust,
– hogyan kívánja mérni a pesszimizmus még elfogadható nagyságát? Ha mondjuk a tizenegyesen kívül van a pesszimizmus, akkor még elfogadható, de ha a tizenegyes vonalán átér, akkor már nem?
Kubinyi Ferencet, aki a Pesti Hírlapban azt írta, hogy a „charta”-ügyben a szabad demokratákat az idegen kézben lévő sajtó támogatja teljes erővel,
– miféle idegenekre gondol? Hersant-ra? Axel Springerre? Maxwellre? Vagy csak úgy egyszerűen a zsidókra?
Nagy Lászlót, a szentkoronás Romhányi védőügyvédjét, aki korábban a bírák ellen, azután az egész Fővárosi Bíróság ellen jelentett be elfogultsági kifogást, ezáltal sikeresen elodázva antiszemita védence érdemleges felelősségre vonását,
– nem akar-e a legközelebbi tárgyaláson az egyszerűség kedvéért mindjárt a Magyar Köztársaság ellen elfogultsági panasszal élni?
Gerbovits Jenőt, a kisgazdapárt országos alelnökét, aki a berettyóújfalusi kisgazdapárti nagygyűlésen a Parasztszövetség főtitkáraként kijelentette, hogy a parasztság nem támogatja a kormány agrárpolitikáját,
– hallott-e arról, hogy azt az agrárpolitikát kisgazdapárti földművelésügyi miniszter fémjelzi, továbbá gondolt-e már arra, hogy tudathasadás ellen beoltatja magát?
Szabó Sándort, a kisgazdapárt Hajdú-Bihar megyei szervezetének főtitkárát, aki szerint pártja 33 parlamenti képviselőjének nincs helye a kisgazdapártban, mert azok a párt szolgálata elé helyezik a kormányzati munka támogatását,
– nem látja-e időszerűnek, hogy pártszolgálatosok csapatával kergesse szét az egész parlamentet?
Farkas Elemért, aki a Reggeli Pesti Hírlapban villámokat szórt a „bolsevik-liberális” sajtóra,
– nem tartaná-e pontosabbnak és teljesebbnek a „judeo-plutokrata liberál-bolsevista kozmopolita-cionista” megjelölést?
Maróthy László Ferencet, az MDF népi-nemzeti körének egyik vezéralakját, aki szerint a nemzet vagyonát egy gazdasági maffia teszi magáévá, mely keményen zsarolja a kormányt,
– miként minősíti a rendőrség (és a kormány) munkáját, hogy ebből az állítólag országos és nagy sikerű maffiából eddig egyetlen személyt sem sikerült földeríteni, megnevezni és őrizetbe venni?





Friss hozzászólások
7 év 34 hét
10 év 7 hét
10 év 11 hét
10 év 11 hét
10 év 12 hét
10 év 13 hét
10 év 13 hét
10 év 15 hét
10 év 15 hét
10 év 16 hét