Van-e pontos nyilvántartás az alapítványokról?
Számukat csak becsülni lehet, mert egészen pontos nyilvántartás sehol sem létezik. A Fővárosi Bíróság tartja nyilván az adataikat, ezek azonban meglehetősen szegényesek és el is avultak. Lapunk a közelmúltban fejezte be a Magyar Alapítványok Enciklopédiája szerkesztését. Az adatokat kétféleképpen szereztük be: kérdőívekkel, illetve a bíróságtól. Sajnos gyakran az derült ki, hogy akad olyan alapítvány, amelyről ők nem is tudnak, vagy már régen elévült postacímen jegyzik… Mi most nyilvántartásba vettük a létezők mintegy kilencven százalékát. Ez nagyon jó eredménynek számít, ilyen átfogó felmérés még sohasem készült a hazai alapítványokról. Reméljük, sikerül a következő vállalkozásunkat is megvalósítani: egy naprakész alapítványi információs központ működtetését.
Nagy az érdeklődés az alapítványok iránt?
Bizony gyakran cseng szerkesztőségünkben a telefon. Nagyon sokan szeretnének kapcsolatba kerülni egy-egy alapítvánnyal. Egészen bizonyos, hogy sokan csak az információk hiánya miatt nem fordulnak szorult helyzetükben egy-egy alapítványhoz.
Közismert, hogy a pénzáramlás szempontjából kétféle alapítvány létezik: amelyik pénzt ad, és amelyik pénzt kér. Milyen az egymáshoz viszonyított arányuk?
Nagyobb részük, körülbelül nyolcvan százalékuk az, amelyik igényli a segítséget. De ez természetes. A legtöbb alapítvány az oktatással áll kapcsolatban, bár a szociális jellegűek száma sem sokkal marad el tőlük. A „listavezetőket” a kulturális és az egészségügyi, majd az ifjúsági, sport, szabadidő jellegűek követik.
(A Magyar Alapítványok Enciklopédiája beszerezhető a Sansz szerkesztőségének címén: Bp. I., Szirtes u. 28/a. III/11.; illetve a nagyobb könyvesboltokban.)





Friss hozzászólások
7 év 34 hét
10 év 7 hét
10 év 11 hét
10 év 11 hét
10 év 12 hét
10 év 13 hét
10 év 13 hét
10 év 15 hét
10 év 15 hét
10 év 16 hét