Nyomtatóbarát változat

Kedves barátaim!

Szívesebben lennék most köztetek, mint máshol. Még szívesebben mentem volna Szatmárcsekére, Túristvándiba, Csarodára, Tákosra, vagy hevernék Gergelyiugornya fövenyén. Mint hajdanán. Aztán csurogtam volna lefelé a Tiszán, csak finoman mozdítva az evezőt, mert a durva kormányzás mindig visszájára fordul. Könnyen borul a csónak, talán össze is törik, ha megsértjük a folyó törvényeit.

Merthogy a „víz az úr”. Mondom én minden kormányosnak, makacsul, mint Cato a maga mondókáját, a nép ugyanis mindig bölcsebben formálja saját jövőjét és sorsát felkent vezéreinél. A múltat és a mértéket is jobban ismeri. Érdem szerint méri tiszteletét és szeretetét, mint a tartózkodását és tiltakozását is.

Ezért vallom: a népet nem megismerni kell, hanem közüle lenni egynek. Népként tudni a történelmet. Őrizni azt, ami tovább építhető, és elvetni minden haszontalant. Tudni, hogy mikor minek van ideje. Bölcsen tűrni, túlélni, vagy éppen örömmel megélni a mindenkori jelent. És ha kell, ellenállni. Vagy cselekedni, ha lehet. Hiszen a nép újra meg újra helyreállítja a történelem és a társadalom természetes rendjét. Csak arra hallgat, aki nem csapja be és nem vezeti félre, aki hajlik a meg- és kiegyezésre, a féltve őrzött hagyományok és értékek tiszteletére. Arra, akinek nemcsak hihető, de meg is valósítható jövőképe van.

Ez a mércéje előtte minden pártprogramnak. A politikacsinálók ettől, és nem a kinyilatkoztatásoktól válnak népivé, nemzetivé, vagy éppenséggel nép- és nemzetellenessé.

Barátaim!

Örülök, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége ezzel a sajátos Tisza-túrával is kifejezte tiszteletét népünk és hagyományaink előtt. Örülök, hogy nem hivalkodva, de határozottan vallotta meg magyarságát. De még jobban örülök, hogy mindezt a türelem és tisztelet jegyében tette, vagyis az útra, annak állomásaira mindenkit befogadott, politikai nézetétől, pártállásától függetlenül.

Ezért örülök a „Múltunk jövője” sikerének, és fájlalom, hogy közvetlen részese nem lehettem. Jó, hogy oly időkben szerveztétek, amikor néhányan a „magyar” szó fokozását vélik legfontosabb feladatuknak, és legeslegmagyarabbként ítélkeznének elevenek és holtak fölött.

De olyan időben, mikor politikai színpadunkon megjelent és egyre jelentősebb szerephez jut az a gyakorlatias fiatal nemzedék, amelynek élményvilágát és magatartását már nem közeli múltunk határozza meg, s amelynek világlátása és szakmai tudása Európa legjobbjaihoz mérhető. Amikor a rendszerváltás eddigi tapasztalataiból okulva – éppen szakmai felkészültségük, gyakorlati érzékük, a demokrácia iránti elkötelezettségük, valamint erkölcsi és szociális érzékenységük okán – nemcsak a mai gondokon lesznek úrrá, hanem a korszerű polgárosodás feltételeit is megteremtik.

Isten segítsen bennünket, hogy így legyen!

Budapest, 1993. augusztus 21.

Göncz Árpád

• Múltunk jövője