Lackfi János

Nyomtatóbarát változat

Igaz ember,     ki kevéssel
megelégszik     örökétig,
ha kifosztják     vagyonából,
ücsörög csak         söre mellett,
odavonván     feleségét,
lapogatván     meg a hátát,
fonogatván     szavaikkal
kibeszélik     az egészet.

Feleségét     ha elorzod,
szeme kissé     üveges lesz,
szeme alján     lila árok,
pofacsontja     dudorodván
ücsörög csak         söre mellett,
hol a lámpa     karikát metsz,
a keservét     gyerekének
belesírja     a hajába.

Az a gyermek     ha beteg lett
szeme láztól     ragyogó jég,
a halál, mint     fuvaros, jön,
teherautó-     rakományhoz
kicsi testét     odacsapja,
de az apja     söre mellett
ücsörög csak,     szeme száraz,
lehajolván     a kopónak
koponyáját     vakarássza.

Nosza, mérget     a kutyának,
csupa-hab száj     nyöszörög már,
jön az orvos,         aki altat,
jön a gazda,     olyan  alkat,
ücsörög csak    söre mellett,
megy a meccs is,     belepislant,
de kiles még,     ki a kertbe,
hol a kaptár-     ban a méhek
muzsikálnak,     zizeregnek.

Kibeleztük     a királynőt
kiürül hát     az a kaptár
a családok     kiröpülnek,
a határba     települnek,
s ha befogni     lehetetlen,
ül az ember     söre mellett,
csemetéit     hideg ellen
kusza ronggyal     betekerte,
ki-kinézdel,     ki a kertbe.

De a meggyfa     töve korhad,
levelét rág-     ja a féreg,
pödörödnek     fel az ágak,
a szegény vág-     ja a fát most,
kibelezvén     lyukacsozza,
ücsörögvén     söre mellett
bele sípot     sikerítget,
szaporázva     fut a bicska,
jön a bánat,     belefújja,
idióta     sztoicizmus!

Versillusztráció

• Vers

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges