Építő Pál [Révész Sándor]

Nyomtatóbarát változat

„Esküszünk, esküszünk,

hogy nagyot soha nem teszünk” – dalolják a főváros jövőromboló urai a Magyar Fórum publicistájának szellemes parafrázisa szerint. S valóban, mi mást gajdolhatnának a Világkiállítás eszméje, a nemzetet összefogó nagy tett tagadásának a tagadása ellen. Figyelmezzünk most arra: mi légyen a maga tárgyi valóságában az a Nagy, amit teszünk, s mi légyen az, amire ezt a Nagyot tesszük. A Világkiállítás témája, melyet egykor „hidak” s később „utak a jövőbe” kifejezéssel jelöltünk meg, szinte önként adja a megoldást: Legyen a mi Világkiállításunk szimbolikus létesítménye, Budapest Eiffel-tornya, Atomiuma, az új demokrácia, az új fellendülés Vajdahunyad-vára, egy Út, mely egyben Híd, egy Híd, mely egyben Út, s mely nem épülhet másra, mint amivel a Természet Európa térképészeti jobboldalát az ősidőktől összefogja: a Dunára.

Ahogy a millenniumi földalatti vasút utat tört a kontinensen először magyar földben a jövő nagyvárosi közlekedése felé, úgy világítson a jövőbe a vén Duna hullámai fölött az az építészeti gondolat, melyre a Világkiállítás szimbolikus létesítményét alapozni javaslom.

A Világkiállítás érdekében megmozdult erők bizony maguk is felelősek a kishitűség szétburjánzásáért, mivel nem emelkedtek el a gazdasági-pénzügyi érvek és ellenérvek szintjéről, nem léptek át abba a dimenzióba, melyben az ellenerők megsemmisülnek; nem ismerték fel, hogy az egyedülálló mű képzetének mágikus erejű vonzása az az erő, mely elsöpri az útból a kételyek fövényére épült ellenzéki konstrukciókat.

Miről is beszélek tehát: egy olyan hídról, mely minden eddigi híddal ellentétben nem keresztirányban, hanem hosszanti irányban halad a folyó fölött, s nem annak két partja, hanem annak hídjai között teremt összeköttetést. Ez a hatsávos, kerékpárúttal és gyalogossétánnyal ellátott híd szimbolikus módon a honfoglaló vezérről elnevezett hídból ágazik ki, elhalad a Margit-sziget mellett, szinteltolással keresztezi a város valamennyi közúti hídját, s ráfut az új lágymányosi hídra.

Ez a híd nem presztízsberuházás, nem önmagáért való, hivalkodó, funkciótlan alkotmány, hanem forradalmi válasz Budapest közlekedésének alapproblémáira. A lapunkban megjelent vitacikkek is jelzik, hogy a szakmai csőlátásban szenvedő profik nem tudnak távlatos megoldást adni arra a dilemmára, hogy ott szeretnének egyre többen közlekedni, ahol egyre kevésbé lehet. Egy kívülálló szem frissessége kell ahhoz, hogy meglássuk azt a hatalmas, kihasználható szabad teret, a Duna légterét, melyben a város új ütőere, levegőbe emelt sugárútja helyet kaphat. Ez a híd tehermentesíti a túlzsúfolt rakpartokat s a város légszennyezéstől leginkább sújtott területeit, a rákkeltő gázokat elvonja a Margit körúton lakó gyerekek orra alól. Ez a híd a Világkiállítás szimbóluma lesz, de még a dédunokáinkat is szolgálni fogja, s megépítése a Világkiállítástól függetlenül is elkerülhetetlenül szükséges.

A Honfoglalás ezeregyszázadik évfordulóján ezen a hídon, a Szebb Jövő Hídján találkozik össze a nemzeti büszkeség, az okos, felelős közszolgálat és az alkotó, szabad gondolat!

• Harmadik oldal