Maurer György

Nyomtatóbarát változat

Beszélő-beszélgetés Derdák Tiborral – 2008. április

Két nagyon félreérthető mondat jelent meg az áprilisi szám Derdák Tiborral készült interjújában, amelyek a mai közbeszéd kontextusában rossz fényt vetnek ránk, a Váci Waldorf Alapítványra, mint az iskola fenntartójára, ezt a – gondoljuk, akaratlan – hitelrontást szeretnénk itt hiteles információval felülírni.

A második kijelentéssel kapcsolatban (12. old. 1. bek.), miszerint „nem nyújtott segítséget (…) a váci Wal­dorf-iskola a Csörögön iskola nélkül maradt gyerekek problémájának kezelésében”, a legjobb lenne a csörögi polgármester asszonyt megkérdezni, hogy volt-e rajtunk kívül iskola, amely, értesülve arról, hogy az el­ső­se­iknek nincs helyük a világban, azonnal megkereste őket segítő szándékkal – tudjuk, hogy nemmel válaszolna.

Név szerinti említésre is nyilván ezért kerültünk, mert tenni próbáltunk. Segíteni egy olyan hely­zet­ben, amelyet – úgy sejtjük – az elkapkodott törvény­alkotás joghézaga teremtett. Tény, hogy három nap alatt nem volt megoldható minimum 10 gyerek felvétele egy akkor már 25 fős induló osztályba és a fizikailag kinőtt, jogilag betelt iskolaépületbe. A krízishelyzet megoldása után kétszer mentünk Csö­rögre, találkoztunk a szülőkkel, meghívásunkra ők is eljöttek látogatóba, ezekről a Csörögi Hírlevél tudósított. Ennyit erről a „kabátlopás”-ügyről.

A másik állításra térve (11. old. utolsó bek.), visz-sza­kérdezünk, hogy a Waldorf-iskolák „szélsőségesen elitista közegből” táplálkoznának? Milyen értelemben? A gyerekek szociális háttere, vagy a tanároké, esetleg a tanárok képzése?

Talán nem köztudott, hogy ezt a pedagógiai módszert alapítója munkásgyerekek számára dolgozta ki – igaz, majd egy évszázada. Nincs – és nem is lehetne – szociológiai felmérés a világban működő ezer iskoláról, amelyek nagyon eltérő viszonyok között jöttek létre és működnek. Honlapjaikat szemlélve (http://www.freunde-waldorf.de/en/info/links/), né­ha inkább az a kérdés merül fel, hogy miként tudnak ilyen körülmények között működni. A hazai iskolák esetében sincs – idén 21-nél tart a számuk – a szülői háttérről felmérés, de az adatlapokból arra lehet kö­vet­keztetni, hogy az átlaghoz képest valamivel magasabban képzettek a szülők. Mert – mint például ná­lunk – sok köztük a pedagógus. A „szélsőségesen elit” szociális háttér ezzel talán kieshet.

A tanárokról szólva ne feledjük, hogy nem taníthat, aki nem végzett állami képzésben – tehát végigszenvedték azt a magyar pedagógusképzést, amelyről minden szakértő tudja, írja, hogy váltania kéne (mit? – hát persze, paradigmát). Közülük mennek aztán tovább egy többéves Waldorf-képzésbe, hogy ezután kerülhessenek a „tetthelyre”. Oda, ahol végül élvezhetik a tanítás mellett a közalkalmazotti bértábla minimuma nyújtotta „dolce vitát”, ugyanis csak el­vétve akad iskola, amely képes nekik e fölött fizetni. Ha közülük valaki fennhordja az orrát – Tibor, ugye ilyennel találkoztál? – azt ezután talán meg is érthetjük, de azért ne üssük rájuk a „szélsőségesen elitista” bélyeget, mert utána nem marad mire használni ezeket a fogalmakat. Amúgy az államot tényleg lassan elfelejthetjük, ebben nagyon egyetértünk.

• Visszabeszélő

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges