Nyomtatóbarát változat

Egy asszony már két évtizeddel ezelőtt sem szült annyi gyereket az Európai Unió országaiban, mint amennyi a népesség fenntartásához kellene: 1980-ban az egy nőre jutó szülések száma átlagosan 1,82 gyermek volt, 1998-ban pedig 1,45, ami messze alatta marad a reprodukciós szintnek. Mondhatjuk-e ilyen körülmények között azt, hogy Európa számára a bevándorlás kényszer, nem pedig a fönnmaradás egyedüli lehetősége? – ezzel a kérdéssel indította a Friedrich Naumann Alapítvány kerekasztal-beszélgetését október 6-án Nagy Boldizsár nemzetközi jogász. Ha a bevándorlás Európa közös problémája, akkor – folytatta – önkéntelenül fölvetődik a következő kérdés: hol legyen a bevándorlással kapcsolatos döntéshozatal centruma, és mi legyen a vezérelve? Nemzeti szinten kell-e döntéseket hozni, vagy pedig a döntéshozatalnak az Európai Unió felelősségi körébe kellene tartoznia? Az amszterdami szerződés érdekes módon az első öt esztendőben a bevándorlás-politikát nem vonja az Európai Közösség jogkörébe, és azután is egyhangú döntés szükséges arról, lesz-e közösségi szintű bevándorlás-politika avagy sem. Ha a döntés az egyes nemzeti kormányok hatáskörébe tartozik, akkor is fölmerül egy sor további kérdés: erőteljes, pozitív, cselekvő, önálló elvekkel bíró bevándorlás-politikát akar-e folytatni egy kormány, vagy pedig csupán reagálni akar valamilyen módon a bevándorlás nyomására? Akárhogy dönt az adott nemzeti kormány, mindenképpen szembekerül két újabb kérdéssel. Az egyik: kik legyenek – az akár aktív, akár passzív – bevándorlás-politika preferált csoportjai? (Magyarországon mint ismeretes, ez rendkívül élesen vetődött fel a külső állampolgárság és a határon túli magyarok számára tervezett státustörvény kapcsán.) A másik: mi legyen a bevándoroltakkal? Integrálni akarjuk őket, vagy asszimilálni? Meg akarjuk őrizni teljes sokszínűségüket, lemondva arról, hogy az egész társadalmat átfogó identitás alakuljon ki, vagy tiszta politikai nemzetfogalom kialakítására törekszünk?

A fönti s az ezekből elágazó kérdéseket taglaló beszélgetésben, amelyből az alábbiakban idézünk fel néhány részletet, Cornelia Schmalz-Jacobsen, prominens FDP-politikus, a német kormány korábbi, külföldiekkel kapcsolatos ügyekért felelős kormányhivatalnoka vett részt, valamint Kaltenbach Jenő, a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa és Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvezető elnöke. Összeállításunkban ennek kapcsán közöljük a Helsinki Bizottság jelentését, Törzsök Erika áttekintését az európai migrációs folyamatokról, Surányi Zoltán esettanulmányát a vajdasági újságírók elvándorlásáról, valamint Kontra Ferenc publicisztikáját.

További információk a magyar menekültügyről:

Kőszeg Ferenc: Menekültek pedig vannak. Népszabadság, 1999. február 6.

Összefoglaló jelentés a Szombathelyi Határőr Igazgatóság közösségi szállásáról. Magyar Helsinki Bizottság, 1999. április.

Háttér-információ a Magyar Köztársaságban fennálló helyzetről a menedékkérők visszaküldésével kapcsolatban (angolul). ENSZ Menekültügyi Főbiztosság, Genf, 1999. december.

Feltételeket az élethez. Levél a Magyarországra menekült vajdasági magyarok ügyében. Népszabadság, 2000. január 29.

Jugoszláv Szövetségi Köztársaság: Még mindig elfeledve: A katonai szolgálatot lelkiismereti okokból megtagadók helyzete a koszovói konfliktus után (angolul). Amnesty International, 2000. június 19. (A Index: EUR 70/28/00), (www.amnesty.org)

Migrációs statisztikák a Belügyminisztérium honlapján:
www.b-m.hu/bevandorlas/index.htm.

• Játéktér