révész

Nyomtatóbarát változat

Katona Tamás államtitkár úr év elején meghirdetett zsoldos-toborzójának eddig nem volt átütő sikere a professzionális sajtótermelők körében. Most azonban sikerült áttoborozni az MDF egykori zászlóshajójából, a süllyedőfélben lévő Magyar Fórumból a szerkesztőség kétharmadát. Annak a szerkesztőségnek a kétharmadát, amely már tavaly októberben testületileg felvilágosult: „…világosan látjuk, hogy a bajok gyökere az, hogy az MDF egyik szárnya sorozatosan elárulja a másik szárnyat; feljelenti, címkézi, és alkukat köt olyanokkal, akikkel, lám, nem lehetséges a tisztességes megegyezés. A Magyar Fórum szerkesztősége” (Magyar Fórum, 1992. október 1.)

A főszerkesztő saját személyében mint általános alany is érteni kezdte a dolgot: „Az ember érteni kezdi: kik lettek, kik lesznek itt valakiknek az áldozatai. Az áldozatai és az elárultjai. Az ember érteni kezdi: kik kiket nem tudnak vagy, nem akarnak megvédeni. Két hónapja a miniszterelnöki megbeszélésre, ahol a sajtó helyzete volt a téma, nem hívták meg a Magyar Fórum főszerkesztőjét. (…) Az ember érteni és sejteni kezdi, hogy valahol valakik eldöntötték: nincsen szükség azokra, akik két esztendeje lehasaltak a lövészárokba.” (Uo.)

Most jött el az ideje, hogy az értő emberek a hosszú hasalás után lesüllyedjenek a lövészárokból a bajok árulásból táplálkozó gyökeréig.

Elszivárgott az értő emberek sorában Stolmár G. Ilona, aki megértette, miért kellett a Pesti Hírlap főszerkesztőjének a pártkongresszus előtt belemarnia Csurkába: „Én megértem, hogy készülünk az MDF országos gyűlésére, kell a propaganda bizonyos személyeknek, és kell – egyesek szerint – a népszerűeket lejáratni.”  (Uo.)

Átigazolt Banos János és Mocsonoky Gábor, kik a megértő hölggyel hármasban szerkesztették „Élünk-e az utolsó eséllyel?”  felcímmel és „Kihasználja-e az MDF az utolsó esélyt?” alcímmel a Magyar Fórum itt idézgetett antiantallista számának bevallottan célzatos reprezentatív összeállítását.

Balaskó Jenő, aki a Magyar Narancs modorában Új Maóként emlegeti (tán: emlegette volt) a kormánylapot, amióta kirúgták őt onnét, ugyanazon a szitán lát át, mint a többiek: „Viharosan nyomulnak a népiek és nemzetiek – sikoltja célzó tekintettel (a Furmann – r. s.), és közben összeesküsznek az MDF háta mögött, hogy kiszorítsák Csurka Istvánt a Vasárnapi Újságból is, ami hagyományosan az ő helye volt.” (Uo.) Most ő is kiugrott a Csurka háta mögül a lövészárokból – felismervén, hogy az MDF háta és a Csurka háta már nem ugyanaz a hát.

A Magyar Fórum március 18-i száma megismételhetetlen történelmi pillanatban született. A távozók és a maradók hirtelen keletkezett kettős hatalmában a disznófejű Muszáj nagyúr szerkesztette meg a lapot, miután a távozó főszerkesztő kivette azt a főanyagot, amit a maradó lapvezér beletett, és viszont. Muszáj nagyúr a címoldalra, a vezércikk helyére improvizálta a Közakarat Egyesület nyílt levelét, amelyből minden kiderül, csak az nem, hogy ki a címzettje. (Elárulom: a Nemzetközi Sajtó Intézet.) A nyolc távozó búcsúsorai még elérték a lapzártát, de a lapvezér reakciója már nem.


Csurka, mintha mi sem történt volna, békésen külpolitizál, megállapítja, hogy Németországban sohasem került hatalomra a liberalizmus, azért tudtak úgy fellendülni a német úton. A lap túlsó végét külhoni forrásokból merített, örök életű konzervanyagok foglalják el, a kettő között pedig nem kevesebb, mint hat testes cikk bizonyítja Krajczár Imrének (a hajdani „Gerenda a te szemedben” sorozatunk egyik hősének – Beszélő, 1991. november 16.) a termékenységét. Krajczár Imre bizony most kissé magányosan hever az elárvult lövészárokban, s alighanem némi irigységgel gondol Angolára, mely „nem állt egyedül, amíg függetlenségi harcát vívta: élvezte a szocialista országok, az afrikai államok közössége támogatását. A haladó erők cselekvő szolidaritása segítette azt az országot és forradalmi erőit a függetlenség első esztendejében. Minden alapunk megvan annak feltételezésére, hogy a közös út még további sikereket ígér.” (Krajczár Imre: Az első év és a következők, Népszava, 1976. november 11.)

Széles az út! A Csurka meg a Krajczár ketten is elférnek rajta.

• Belföld