–szeg [Kőszeg Ferenc]

Nyomtatóbarát változat

Nyomul a kormány. Hiába tiltakozik az ellenzék, hiába érvelnek szakértők, a koalíciós szavazógép elfogadja, amit belétápláltak. Nyomul a kormány, hiába lázong a sajtó, az államtól függő bankok megfinanszírozzák a kormány napilapját, a televízióban a módszeres kiszorítósdi kiszorítja a nézhető műsorokat is. Nyomul a kormány, a kétharmados többséggel elfogadott kerettörvényeket olyan részletes jogszabályokkal tölti ki, amelyek ellenkező értelművé fordítják az eredeti törvényt – mit számít, hogy belegebednek az önkormányzatok, megbénul a főváros. Nyomul a kormány, az önkormányzati hatáskörökről szóló törvénybe – kakukktojásként – belesuvaszt egy-egy bekezdést a rendőrség meg a honvédség miniszteri irányításáról, hátha nem vevődik észre a nagy forgalomban. Nyomul a kormány, sorrendőrséget tervez, megpróbálja taccsra tenni a honvédség parancsnokát. Hanem efféle próbálkozások esetében a nyomulás inkább csak handabanda. Ahogy az egyszeri szurkoló kiáltozta a tizenegyest …hátha bejön.

Mert hát a nyomulásnak két kemény akadálya van: az egyik a közvélemény, a másik a kétharmados törvények listája. Nem mintha a közvéleményt olyan nagyon foglalkoztatná, mi történik a parlamentben. Csakhogy egy tekintélyét, hitelét vesztő kormánynak nyomulni se könnyű. A tv meghódításáért a hódító azzal fizet, hogy a nézők a M-TV-re meg az RTL-re kapcsolnak át; az önkormányzatok megbénításáért azzal, hogy a polgármesterek jó magyar táblabíró szokás szerint semmibe veszik az államot, hiába ágál az adminisztrátor, akarom mondani a köztársasági megbízott; a hatalom meghódításáért pedig azzal, hogy az állampolgár el se megy szavazni.

Ettől persze törvénykezni még lehet. Keményebb akadály, hogy némely törvények elfogadásához kétharmados többség kell. Talán nem a legégetőbb, legsürgősebb törvények ezek. De a kormány – feltehetőleg tévesen – úgy véli, nem a hitelvesztése korlátozza igazán a hatalmát, hanem az, hogy nem rendelkezhet tetszése szerint a fegyveres erőkkel. Hogy nyomulását a honvédségnél útját állja a kétharmados törvény és a törvény védte elnöki intézmény. Meg az, hogy az elnök történetesen az ország legnépszerűbb politikai személyisége. Hatpárti tárgyalásokat! – mondja a Fidesz, olyan hangerővel, mintha nem ezt fújná hónapok óta minden reformszocialista széplélek, populista demagóg és frusztrált parlamenti képviselő.

Kinek is kell a nagy találmány, az új magyar spanyolviasz? Jól jön persze a Fidesznek, hiszen a hatpárti tárgyaláson egyenrangú a nagy pártokkal. Jól jön a kormánynak, hisz a tárgyalások révén remélheti, kikászálódik hitelességi válságából.

Ez azonban még kevés. A hatalom közelségéért – nem egy-két miniszteri tárcáért, mert az nem kell a Fidesznek, hanem az igazi, a távlatos hatalom ígéretéért – a Fidesznek többet kell adnia. S a több, amit kis párt létére is adhat, csak az lehet, hogy némely kétharmados törvény ügyében a kormány mellé áll. Hogy parlamentáris alapelvei jegyében hozzájárul a középerős elnöki hatalom korlátozásához.

Veszélyes játék ez a mai Magyarországon. A fegyverektől önbizalmat nyert gőgös konzervativizmus aligha elégszik meg azzal, hogy éteri flörtöt folytasson az ifjonti szabadelvűséggel. Ha egyszer biztos a dolgában, egykettőre előveszi a mogyorófa vesszőt.

• Harmadik oldal