Szabó Miklós

Nyomtatóbarát változat

Az 1956. december 12–13-i egri sortűz, amelyet a kádárista karhatalom adott le a tüntető lakosokra, ismertté tett egy nevet, amelyről korábban kevesen hallhattak. Egy katonatiszt viselte ezt a nevet, az, aki a karhatalmat tűzparanccsal harcba vetette.

Jelen sorok írója azon kevesek közé tartozik a vele egykorú értelmiségiek között, aki előbb ismerte meg Gyurkó Lajos, mint Gyurkó László nevét. Mielőtt ennek magyarázatát adnám, előrebocsátom: amit Gyurkóról tudok, az egy adalék kivételével nem okmányokból és okmányokat feldolgozó szakirodalomból származik, hanem úgynevezett háttérinformációkból – népiesebben: pletykákból. Az elmúlt korszakok tanulmányozója jól tudja, hogy a politikai pletyka történelmi forrás. Természetesen kritikával kell kezelni, de ebben nem különbözik a hagyományos történeti forrásoktól. Azokat is forráskritikával kell felhasználni. Több évtizeden át kortárs megfigyelőként és egyidejűleg kutató történészként azt tapasztaltam, hogy a politikai pletyka megbízhatóbb forrásanyag, mint első látásra hinni hajlamosak vagyunk. Hosszú időkre terjedő tapasztalatomban a pletykáknak mintegy hetven-nyolcvan százaléka igaznak bizonyult.

1956 júliusában vonultam be második nyári egyhavi egyetemista katonai szolgálatomat letölteni. Az akkori rend az volt, hogy az egyetemisták a tartalékos tiszti kiképzést oly módon kapták, hogy az egyetemen heti tanrendbe iktatott és osztályozott honvédelemórákon elméleti kiképzésben részesültek, a gyakorlati kiképzést nyári szünetekben, kétszer egy hónapos, majd a diploma megszerzése után három hónapos katonai szolgálat során abszolválták.

„Magyarország nem lesz Poznan!”

Kecskemétre vonultam be. A helyőrség hadosztály-parancsnokság volt, a hadosztályparancsnok Gyurkó Lajos vezérőrnagy. Történelmi időket éltünk. Bevonulásunkat közvetlenül megelőzte a poznani felkelés. Ennek hatása azonnal érzékelhető volt. A pályaudvaron az ezredparancsnok fogadott bennünket. Ez nem volt szokásos, előző nyári kiképzésünkön nem részesültünk efféle megtiszteltetésben. Az alezredes beszédének summája az volt, hogy: „Magyarországon nem lesz Poznan!” A katonai szolgálat idején ért bennünket a júliusi KV-határozat, amely leváltotta Rákosit a főtitkárságból. Az egyetemisták érzelmeiket azzal nyilvánították ki, hogy miután másnap reggel a rádióból értesültek az eseményről, az egyetemista századok Rákosi-nótákat énekelve vonultak ki a gyakorlatra. Természetesen nem Rákosi melletti tüntetés okából. Mire délben bevonultunk ebédre, az ezrednél megkettőzték az őrséget; három órakor megjelent a hadosztályparancsnok, Gyurkó vezérőrnagy, és beszédet intézett a felsorakoztatott egyetemistákhoz. Beszédét azzal kezdte, hogy „Rákosi elvtársat a magyar nép szívébe zárta”, majd azzal folytatta, hogy reakciós erők, úgymint írók, újságírók és vasutasok ellenforradalmat készítenek elő. Szorgalmasan jártunk a Petőfi Kör üléseire, és olvastuk az Irodalmi Újságot, tehát az írók és az újságírók minősítése nem lepett meg bennünket, a vasutasok ilyen minősítését viszont nem tudtuk hová tenni. Sok évvel később tudtam meg, hogy 1952-ben a vasutasok között elharapódzott a szokás, hogy rongálták a síneket és a vagonokat – főleg azokon a vonalakon, amelyeken Záhony felé gördültek a szerelvények. Volt egy súlyos, vasutasok elleni szabotázsper. Mivel ebben az esetben nem mondvacsinált ellenség állítólagos kártevéséről volt szó, hanem valóságos népi ellenállásról, ezt a pert és hátterét elhallgatták. A sajtóban, amely tele volt a leleplezett ellenség elleni perekről szóló tudósításokkal – semmi nyoma nem volt. A feldühödött hadosztályparancsnok ezt fejtette ki értelmiségi rekrutáinak.

A néphatalom védelmében

A kádárista ötvenhatellenes irodalom említi, hogy az október 23-án megalakult Nagy Imre-kormány honvédelmi miniszterének, Janza Károlynak személyével a szovjetek elégedetlenek voltak, és helyette Uszta Gyulát vagy Gyurkó Lajost követelték a miniszteri posztra. Gyurkó volt az első vidéki parancsnok, aki katonai egységeket küldött Budapestre a forradalom leverésében való részvételre. A forradalom napjaiban véletlenül még láttam is az utcán egyszer volt ezredparancsnokomat. Volt alkalmam felidézni magamnak jóslatát Poznannal kapcsolatban. 1957-ben megismerkedtem egy exfőhadnaggyal, egy közeli ismerősöm bátyjával – aki eladdig Kecskeméten szolgált, november 4. után nem írta alá a Tiszti Nyilatkozatot, s ezért eltávolították a hadseregből. Tanúja volt a forradalmi eseményeknek a kecskeméti hadosztálynál. Elmesélte, hogy a városban fegyver először a cigánysor lakóinál jelent meg. Gyurkó harckocsikat küldött a lázadó lakótelepre. Az akkori szokások szerint tüzérségi lőszer nélkül. Nem azért, hogy a vérontást elkerülje, hanem mert nem bízott katonái rendszerhűségében. A parancsot követve a tankágyúkat benyomták a házak ablakán, majd a tank tornyát megfordították, s így romba döntötték a „putrit”. Néhány nappal később Tiszakécskén a felháborodott tömeg a község párttitkárának és tanácselnökének kivégzésére készült. A hadosztályparancsnok tudomást szerzett a készülő eseményről, és odaküldött két vadászgépet. A gépek előbb a felállított akasztófákra tüzeltek, majd amikor a tömeg erre nem oszlott szét, a tömeg közé. Számos halott volt. A tiszakécskeiek a halottakat szekerekre rakták, és tüntető menetben bevonultak Kecskemétre. Ennek hatása alatt megalakult a hadosztály Forradalmi Katonatanácsa, amelynek első határozata az volt, hogy Gyurkót kivégzik. A vezérőrnagy ezt nem várta meg, hanem felpattant egy „lökösre”, és elrepült Ungvárra a szovjetekhez helytállni.

Ezek ismeretében nem meglepő, ha ma az derül ki, hogy decemberben a karhatalom egyik magasabb parancsnoka volt, s felelős az egri sortűzért. Érdemeit azzal jutalmazták, hogy a Határőrség országos parancsnoka lett. 1960-ban az újságokban hírek jelentek meg az osztrák határon történt határincidensekről. A pesti értelmiség körében híre járt, hogy Gyurkó provokálta az incidenseket. A pesti értelmiség zöme ekkor találkozott először s mindmáig utoljára ezzel a névvel. A további pletyka szerint a KB elé citálták, és felelősségre vonták. Gyurkó követte Rákosi elvtárs 1936-os példáját, ügyészi pulpitussá változtatta a vádlottak padját, és felolvasott egy elaborátumot, amelyben leleplezte a Kádár-vezetés jobbos-revizionista elhajló vonalát.

A csapos

Ezután eltávolították a Határőrség éléről, és – mint később egy HM-állományba került volt évfolyamtársamtól hallottam – a tétényi sertéshizlalda igazgatója lett. Innen ment nyugdíjba. Évfolyamtársam elbeszélése szerint ezután kisegített felesége gebines kocsmájában. A rossz nyelvek szerint, miközben a sört kihordta, munkaköpenye alól kilátszott a lampaszos egyenruhanadrág.

Valamikor a hetvenes években halt meg.

1956 caraffái, haynaujai és prónayjai nem jelentek meg a nyilvánosság előtt. Tetteikkel tanulságos megismerkednie az utókornak.

• Befejezetlen múlt