Hegedűs Tamás

Nyomtatóbarát változat

Most, Nelson Mandela szabadulásakor Dél-Afrika kicsit kevésbé tabu. Így arra is fény derülhet, hogy abszolút tabu korában is virágzó kapcsolatai voltak az egész világgal. Például 79 francia vállalat és szövetkezet tudhat magáénak hosszabb-rövidebb ideje valamilyen létesítményt a faji megkülönböztetés hazájában, ami persze semmiségnek tűnik a 600 brit, 300 német és 200 amerikai érdekeltséghez képest.

Bár a többiek is ígérgették, csak a Renault és a Peugeot szedte tavaly a sátorfáját, ők is kizárólag gazdasági megfontolásból. Az ott maradt 79-ek sikerrel játsszák ki az 1985-ben bevezetett szigorú korlátozásokat: megváltoztatják leányvállalataik nevét, többszörös közvetítéssel kapcsolódnak hozzájuk, esetleg angol, német, luxemburgi vagy svájci szálakon keresztül.

A Dél-Afrikában működő francia kirendeltségek valóságos várhoz hasonlítanak. Csak sokszoros ellenőrzés árán lehet hozzájuk bejutni. A látogatót állítólag biztonsági okokból ellenőrzik többszörösen, valójában el akarják riasztani a kíváncsiskodókat. S ha mégis sikerül az igazgatóhoz behatolni és beszélgetni vele, csak akkor lehet belőle kihúzni valamit, ha nemrég került oda, és így még nem volt elég idő felkészíteni az eligazításokon.

A Club Mediterrane a legnagyobb francia üdültető társaság. 40 000 dél-afrikai tagja van, rejtélyes okból valamennyien fehérek. Talán a feketéket nem vonzza a társaság civilizációmentes, bungalós vakációkínálata. Azt azonban végképp nehéz megmagyarázni, miért éppen Tokióból irányítják a dél-afrikai fiókot.

A repülőgépgyártásban élenjáró franciák Dél-Afrikában is jelen vannak. Tökéletes inkognitóban tíz francia mérnök részt vett egy dél-afrikai katonai gép kifejlesztésében is. Hogy kivédjék az energetikai embargót, az Air Liquide felépített egy hidrogénből és szénből üzemanyagot előállító gyárat, amely a dél-afrikai szükséglet 30%-át fedezi – igaz, lehetetlenül magas áron. Pretoria ennél is többet: teljes energetikai függetlenséget akart, s hogy ezt nem sikerült megteremtenie, az nem a francia vállalkozókon múlott.

A Lainère de Roubaix textilipari üzemei kiadós botrányt kavartak. A leányvállalat hajlandó volt úgy táncolni, ahogy Pretoria fütyül, és gazdasági kedvezmények fejében betiltotta a területén működő szakszervezeteket. Ez azért, például a német vállalatok esetében, elképzelhetetlen, ők képzettséget, jó fizetést, szabad szervezkedési lehetőséget adnak fekete munkásaiknak; és mindig kapun belül keresnek megoldást, nézeteltéréseiket nem szokták dél-afrikai bíróság elé vinni.

Kirakatlétesítménye a franciáknak is van: a Total, amelynek benzinkútjai az ország minden sarkában megtalálhatók. A vállalat érdekelt még a szénbányászatban, az urántisztításban (mégpedig egy szintén franciák által épített atomerőmű számára) és a napenergia-felhasználás fejlesztésében. A Közös Piac normáit is túlszárnyalja e cég a fizetés, képesítés, személyi szabadságok dolgában. Legalábbis a szem előtt lévő helyeken; mert nem tudhatja senki, mi történik a szénbányák mélyén.

(Párizs)

• Belföld