Szentkirályi András

Nyomtatóbarát változat

A parlament önkormányzati bizottsága viaskodik a fővárosi törvényjavaslathoz érkezett több mint kétszázötven módosítással, a fővárosi kerületek képviselő-testületei és polgármesterei pedig döbbenten tapasztalják, úgyszólván semmi befolyásuk nincs a törvénykezés menetére. Megeshet, az ő véleményük nem esik latba, amikor elfogadja a t. Ház a fővárosi törvényt. Koppány Zoltán VIII. kerületi és Póta Gyula II. kerületi polgármesternél érdeklődtünk, mi a véleményük a jogalkotás menetéről.

Koppány Zoltán, a józsefvárosi polgármester a kezdet kezdetétől részt vett abban az előkészítő munkában, amelynek során a kerületek első emberei formálni kezdték a fővárosról szóló törvényt. Ez még tavaly november elején történt, amikor kézhez kapták a Belügyminisztérium első tervezetét, amelyet alkalmatlannak találtak; ez Koppány szerint a régi tanácsrendszer puszta leképezése volt. Ezért arra vállalkoztak, hogy a BM és a főváros szakembereivel együtt újból fölvázolják egy lehetséges fővárosi törvény vázát.

Ez el is készült a november harmincadiki határidőre; a parlament ugyanis azt a kötelezettséget vállalta az önkormányzati törvényben, hogy az említett napig tárgyalni kezdi a törvényjavaslatot. A főváros azonban túlzottan „kerületbarátnak” nyilvánította a polgármesterek munkáját, amely a kerületi képviselő-testületek egyetértésével is találkozott – pártállásra való tekintet nélkül. Ami pedig a kerületbarátságot illeti – hangsúlyozza Koppány Zoltán –, erről szó sem volt. Ők nagyon is figyelembe vették a főváros szempontjait is. Elismerik, hogy vannak fővárosi léptékű feladatok. Mindazonáltal a javaslat előzetes vita nélkül került a fővárosi közgyűlés elé, és kimondatott, ez alkalmatlan. Ekkor készült egy másik tervezet a fővárosnál, amely – ugyancsak Koppány szerint – központosító törekvéseket tükrözött, jóllehet a kerületi elképzelések váza azért megmaradt. Utóbbi tervezet még a központosító kormánynak is sok volt – tudatta a polgármester, aki a kerületek képviseletében részt vett azon a kormányülésen, amelyen a fővárosi törvényt tárgyalták.

Mindazonáltal ezután készült egy kompromisszumos javaslatcsomag, amelynek a leglényegesebb eleme az volt, hogy a főváros csak az érdekelt kerületek kétharmados arányú jóváhagyásával hozhat rájuk nézve kötelező határozatokat. A kerületek ezt a klauzulát tartották önállóságuk garanciájának. Úgy festett tehát a dolog, hogy az említett megszorítással elkezdődhet a törvényalkotás, és a kialakult konszenzust a parlament önkormányzati bizottsága is magáévá teszi.

Koppány Zoltán baljós jelnek tartotta, amikor a budapesti főpolgármester a legfontosabb garanciális szabályt úgynevezett „libero vétónak” minősítette; vagyis e kifejezéssel utalt arra a történelmi helyzetre, amikor a lengyel nemesi parlament működésképtelenné vált azáltal, hogy egyetlen személy vétójával meg lehetett hiúsítani egy-egy döntést.

Koppány szerint persze erről szó sem lehetett volna, hiszen a kerületek által kidolgozott garanciális szabállyal pusztán csak alkuhelyzetbe óhajtották magukat hozni, demokratikusan működő egyeztetőrendszert kívántak kialakítani, szó sem lett volna a fővárosi közgyűlés megbénításáról.

Mindenesetre az történt, hogy az említett szabály végül nem került be a BM által készített parlamenti beterjesztésbe, ezért kellett volna az önkormányzati bizottság javaslataként – egy csomag részeként – kezelni. Ez sem történt meg, ellenben született több mint kétszázötven módosító javaslat, megbontva a polgármesterek – és persze a kerületi képviselő-testületek javaslatcsomagját. Igaz ugyan, hogy a képviselők módosító javaslatai között azért megjelenik a garanciális szabály, ám Koppány Zoltán véleménye szerint könnyen megeshet, hogy elsikkad majd.

Különben is, az a benyomása, mintha a fővárosban és a parlamentben azt képzelnék, csak ott értenek a jogalkotáshoz. Ezenkívül úgy érzi, mintha az SZDSZ-ben neheztelnének a kerületi polgármesterekre, mert ezek állítólag nem támogatják eléggé a főpolgármestert, akinek pozíciója – ezt elismeri – a legfontosabb a párt számára. Ez sincs így, pusztán csak arról van szó, hogy ők kevésbé politikai szempontbóí vizsgálják a dolgokat, hiszen helyzetük, napi gondjaik gyakorlatiasságra kényszerítik őket.

Póta Gyula II. kerületi polgármester azt mondta, őt magát és az ottani képviselő-testületet novemberben még erősen foglalkoztatta a törvénytervezet, azóta azonban közvetlenül nem kísérték figyelemmel a történéseket, vannak fontosabb feladataik is. Enyhe megdöbbenéssel tapasztalta: a parlament nem vette komolyan azt a kötelezettségét, hogy november 30-ig tárgyalni kezdi a fővárosi törvényt. Azt mindenesetre elvárta volna, hogy módosítja az önkormányzati törvényt, vagyis legalább a formákra ügyel.

A polgármester meglehetősen szkeptikusan beszélt arról, hogy a mostani helyzetben a kerületek egyáltalán hallathatják-e a hangjukat a törvényalkotás során. Erre kis esélyt látott, ezért sem foglalkoznak a II. kerületben mélyrehatóan a dologgal. Különben is, sok más törvényre is szükség lenne ahhoz, hogy történetesen a vagyonukkal gazdálkodhassanak az önkormányzatok. Mert nem csupán arról van szó – mondta –, hogy a főváros és a kerületek miképp osztozkodnak, hanem arról is, hogy például a nem önkormányzati vagyonból mi módon részesülnek. Ehhez pedig a földtörvényre, a privatizációs törvényre is szükség lenne.

Ami pedig a kerületek és a főváros viszonyát illeti, arról azt mondta Póta Gyula, hogy az előbbiek a megegyezés érdekében konszenzusra törekedtek, elismerték a fővárosi érdekeket is. Ám ha valóban anélkül készülne el a törvény, hogy ez a kerületi szempontokat – főleg a garanciális szabályt – mellőzi, alkalmasint kenyértörésre is vihetik néhányan a dolgot; számos kerületi képviselő-testületben fölmerülhet, hogy kiválik Budapestből, vagy legalábbis kezdeményezi ezt. Koppány Zoltán még azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy ebben az esetben egész testületek mondanak le mandátumukról.

Most is megfogalmazható a kiváló szlogen – mi lesz itt?…

• Belföld