Nyomtatóbarát változat

Most a német nép a világ legboldogabb népe. Ezt Walter Momper, Nyugat-Berlin szociáldemokrata polgármestere jelentette ki a múlt pénteken, miközben föltámadott a tenger. Megindult az áradat a város keleti részéből a város nyugati részébe, s szinte mindenkit magával sodort. A boldog zsivajba, e korszak – egy hosszú történelmi korszak – végének ünneplésébe, csákányok türelmetlen kongása vegyült. Átjárókat vágtak a falba, a hidegháború – látványnak, eszmének egyaránt ocsmány – emlékművébe, amellyel a sztálinizmus a legközelebb jutott Orwell rémlátomásaihoz.

„Ezután minden másként lesz.” Ezt meg Willy Brandt mondta, Momper elődje Berlin ostromzár alá vételének, majd pedig később, a fal felhúzásának embert próbáló napjaiban. „Jön az újraegyesítés?” – kérdezték tőle. „Újra” nem lesz; a múltat nem lehet a jelenbe átemelni. De biztos, hogy az itt és ott élő németek egymásra találnak, egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Kohl nem tűrte, hogy a Berlin jelképévé magasodó Brandté legyen a teljes dicsőség. A nyomába eredve ő is a volt fővárosba sietett, hogy józanságra intse az ünneplőket, hogy beléjük sulykolja: „lépésről lépesre” kell előrehaladni.

„Egy korszak véget ért. Sőt egy világ ért véget” – állítja a párizsi Le Figaro. „Villámcsapásként hatolt Európa tudatába, hogy a kommunizmus nem tart örökké. Az NDK megnyitotta a határt. Ez azt jelenti, hogy a Nyugat megnyerte a gazdasági, morális és ideológiai csatát” – afféléket mond az olasz La Republica is. „A második világháború utáni Európa gerince nagyrészt összeroppant az utóbbi 30 hétben. A kontinens már ma is alig emlékeztet a 40 év alatt megszokott Európához. Ami hamarosan teljesen más Európa lesz.”

A Reuter Hírügynökség diplomáciai szerkesztőjének kommentárja szerint Egon Krenz, az NDK új vezetője kétségbeesett játékba kezdett a nyugati határ megnyitásával. Az a célja, hogy fenntartsa a kommunista uralmat a Varsói Szerződés frontállamában. Nyugat-Németországban erősödik az újraegyesítés reménye, de kevés európai hisz a 40 éve létező NDK azonnali beolvadásában. Nyugat-Európa és a Szovjetunió politikusai egyaránt kifejezésre juttatják, hogy reformokat akarnak látni. De nem akarják, hogy csorbát szenvedjen a jelenlegi szövetségi struktúra, mindaddig, amíg nem sikerült kimunkálni az új politikai és katonai rendezést.

Épp fordítva – írja a Süddeutsche Zeitung. A külföldiek, és nem a németek emlegetik a két német állam egyesülését. „Az újraegyesítésben az volt a szép, hogy tudtuk: sem holnap, sem holnapután nem következik be.” Recseg-ropog a 40 éven át érvényes európai státus, de az NSZK-ban most sincsenek felvonulók, akiknek transzparenseire ez volna írva: „Újraegyesítést, de azonnal!” Erre főként a külföldiek gondolnak. De biztos, hogy mást gondolnak, mint amit mondanak.

„Nem”, mondja például Bush elnök. Ő nem fél az újraegyesítéstől. Mitterrand meg a németek „természetes jogának” nevezi ezt. És a németek: két világháború után felfogták-e végre, hogy „a németkérdés nem csak a németekre tartozik?” A német birodalom kétszer ingatta meg az európai egyensúlyt, és a dolognak tömeggyilkos konzekvenciái voltak. Csoda-e, ha a szomszédos és szövetséges fejekben kísértetek kóvályognak?

A mélyen gyökerező németellenes hangulatok okai után nem kell sokáig kutatni az Odera és a Bug között – véli a Frankfurter Allgemeine Zeitung varsói tudósítója. A Hitler kirobbantotta háború lényegében az összes lengyel családot megsebezte, és nemzedékekre rögzítette a német „ősellenség” képét. Sztálin cinikus műve, Lengyelország eltolása nyugati irányba, amit Churchill sem ellenzett, a további széthúzás magvait vetette el. Csodálkozhat-e valaki, ha egy gazdaságilag leterített ország fenyegetve érzi magát, amikor a világ egyik legerősebb gazdasági hatalma fenntartásokat hangoztat határainak véglegességét illetően? A népszerűségi skálán – 18 nyugati és keleti országot kellett sorolni – az NSZK az utolsó előtti helyre szorult. Nála – jelenti az állami közvélemény-kutató – csak Izrael népszerűtlenebb.

A keletnémetek jobb – politikai és gazdasági – életre irányuló követelése fűti a nacionalizmust, az újraegyesítés óhaját, mindkét Németországban, állapítja meg az International Herald Tribune helyzetelemzése. Ez komolyabban aggasztja a politikusokat, mint ahogy bevallják. A legnagyobb félelem abból fakad, hogy a keletnémet nyugtalanságok szovjet támogatta visszahatást váltanak ki, s esetleg visszájára fordítják Gorbacsov liberális politikáját. Új lehűlést, esetleg konfrontációt hoznak a Szovjetunió és a Nyugat viszonyában. Az NDK ipari hátországa a Szovjetuniónak. És ellentétben Magyarországgal, amelynek stratégiai jelentősége a Varsói Szerződés szempontjából csekély, az NDK a szovjet erők fő előretolt bástyája Európában. Ennek ellenkezőjétől is félnek a diplomaták: az összeomló kelet-európai kormányok láncreakciójától, amely megingatná a Varsói Szerződést, megbénítaná az európai haderők rendezett és általános csökkentésére irányuló kelet–nyugati együttműködést. Az NDK politikai és gazdasági összeomlása az NSZK-t Európa legfontosabb hatalmává teszi. Az Európai Közösség kormányainak már tudomására hoztak, hogy az NSZK számára a két német állam közötti kapcsolat éppoly fontos, mint a haladás az egységes európai piac felé. Ne kényszerítsék őket a választásra – mondta Bangemann, a brüsszeli bizottság nyugatnémet tagja.

A TASZSZ kommentárja szerint az NDK-ból nyitott ország lett, és ez összhangban van a Helsinki Záróokmánnyal, a bécsi határozatokkal. De az államhatárok megváltoztatásáról sem Helsinkiben, sem Bécsben nem volt szó. Ellenkezőleg: leszögezték a fönnálló határok sérthetetlenségét. E kommentár teljességében való megértését megkönnyíti Sevardnadze nyilatkozata, amelyet a svéd és norvég televíziónak adott. A szovjet külügyminiszter kijelentette: „Nem hiszem, hogy az NDK-ban lehetséges kommunisták nélkül kormányt alakítani. Azt sem hiszem, hogy ezt megkísérelnék.”

A francia AFP szerint az NDK reformjait Moszkva és Berlin egyetértése alapján valósítják meg. A németkérdés jövőjét illetően viszont Moszkva tanácstalan. Egy biztos: ez lesz az egyik fő téma a december elején tartandó amerikai–szovjet csúcstalálkozón. Útmutatást jelent – ezt már más értesülések alapján tesszük hozzá –, hogy Bush (talán nem függetlenül a németországi eseményektől), közölte: az Egyesült Államok támogatni kívánja a Szovjetunió gazdaságát. A jelek arra vallanak, hogy Washington egyik vezető szempontja Gorbacsov pozíciójának erősítése. A másik, a Varsói Szerződés országaiban végbemenő átalakítások ösztönzése. De egyben fékezése is. Nehogy az események túlságosan felgyorsuljanak és ellenőrizhetetlenné váljanak.

(Világ, 1989. november 16.)

• A német egyesülés