Lányi Kamilla

Nyomtatóbarát változat

A bent maradt kisebbség

A mezőgazdaságban az utóbbi évek egyik legfontosabb fejleménye, hogy a nagy vállalatformák – az egykori termelőszövetkezetek és állami gazdaságok utódszervezetei – már nem játszanak alapvető szerepet a falusi munkaerő foglalkoztatásában. Ez a szerepük megszűnt, mielőtt az általuk birtokolt földterület lényegesen csökkent volna.

Durva becslés szerint Magyarországon 1991-ben körülbelül két és fél millió ember végzett valamilyen mezőgazdasági munkát. Közülük a legnagyobb és legfontosabb csoport a mezőgazdasági foglalkoztatottaké, amelyet a nem nyugdíjas korú állandó alkalmazottak, a szövetkezeti tagok, az önállók és dolgozó családtagjaik, valamint a részmunkaidősök, a tovább dolgozó nyugdíjasok, napszámosok, idénymunkások alkotnak. Számuk (az ideiglenesen nem dolgozókkal együtt) 1990–1993 között több mint félmillióval csökkent (1. táblázat). Ezen belül a legnagyobb – 377 ezernyi – létszámcsökkenés a nagyüzemek teljes munkaidőben dolgozó alkalmazottait és a szövetkezeti tagokat érintette.

1. táblázat: Az összes mezőgazdasági foglalkoztatott száma (január 1-jei adat)

Forrás: KSH, A nemzetgazdaság munkaerőmérlege, 1993. január 1.

Ez a kétharmad résznyi létszámleépülés úgy ment végbe, hogy a korábbi nagyvállalatok által birtokolt termőterület körülbelül 1,1 millió hektárral, vagyis mindössze 19 százalékkal csökkent. A földveszteség majdnem teljes egésze a szövetkezetekre esett, az ő termőföldjük 25 százalékkal zsugorodott 1990 óta, de még így is ugyanannyi föld maradt náluk, mint amennyi 1980-ban volt, amikor még 50 százalékkal több tagot és alkalmazottat foglalkoztattak. Közben a szövetkezetek, akár átalakultak, akár nem, rohamosan leépítették az állattenyésztésüket, és a növénytermesztésben is extenzívebb művelésre tértek át. Némelyik új vállalatban, társaságban alig maradt termelés, ehelyett szolgáltatással és kereskedelemmel próbálkoztak.

A kimaradt többség

A tevékenységi struktúra átalakulása részben megmagyarázza, hogy a vállalatok, társaságok, szövetkezetek sokkal nagyobb arányban bocsátottak el fizikai dolgozókat, mint úgynevezett szellemi foglalkozásúakat. A nagyüzemeknél és utódszervezeteiknél négy év alatt 314 ezerrel csökkent a teljes munkaidőben dolgozó fizikaiak létszáma, ez év tavaszáig már 151 ezerre (más forrás szerint 146 ezerre) apadt.

Végül is tehát a nagyüzemek súlya a mezőgazdasági foglalkoztatásban lényegesen csökkent. Újabb durva becsléssel azt mondhatjuk, hogy 1989 végén a nagyüzemek még majdnem 68 százalékát foglalkoztatták a mezőgazdaság főfoglalkozású fizikai munkaerejének; ezt az arányt ma – feltételezve, hogy az összes potenciális munkavállaló és az önállók száma nem változott – mindössze 18 százalékra tehetjük.

Hová lett és mit csinál a nagyüzemekből és utódvállalataikból kimaradt többség? Ezek az emberek általában falun élnek, és csak valamilyen mezőgazdasági fizikai munkát tudnak végezni. Az iparban és a szolgáltatásban nem termettek számukra új munkahelyek, maradtak tehát a mezőgazdaságban. A különféle statisztikákból ítélve a vállalatok, társaságok, szövetkezetek alig foglalkoztatnak több idénymunkást, mint korábban. Így az onnét kikerülők többsége megrekedt a saját tulajdonú vagy bérelt parcelláján. Ennek híján vagy emellett az egykori agrárproletárokhoz hasonló idénymunkát vagy napszámot vállalhatnak mások magángazdaságában. A városi munkanélküliek egy része is csatlakozott hozzájuk, a belső migráció zöme ugyanis az utóbbi években a községek felé irányult.

Az a kérdés, hogy van-e hol dolgozniuk ezeknek az embereknek. 1993 közepén körülbelül 2 millió hektár, vagyis az összes termőföldnek kevesebb mint egyharmada volt a szó szoros értelmében vett magánkézen (tehát a korábban említett utódvállalkozásokon kívül). Ennek a földterületnek nagyjából a felén kistermelés folyt, a felén vagy majdnem a felén magánvállalkozások gazdálkodtak.

Kié a föld, és ki az, aki megműveli?

Magyarország legújabb kori történetében a termőföld tulajdoni és használati viszonyai rendszerint nagymértékben eltértek egymástól. Majdnem tökéletes egybeesésre csak egy példát tudunk, az 1945-ös földreform és a szövetkezetesítés között eltelt három évet. A korszerű mezőgazdaságról vallott felfogásunk szerint jobb, ha a föld tulajdona és használata csak kevéssé válik el, teljes egybeesésről azonban Nyugat-Európában sincs szó. Az utóbbi öt év rendkívül gyors változásai közepette nemigen lehet összefüggő képet kapni arról, hogy Magyarországon mi ment végbe e tekintetben. A rendszerváltás előtti időből azonban voltak olyan statisztikák, amelyeknek alapján legalább hozzávetőlegesen meg lehetett (volna) becsülni, hogy a folytatni kívánt (vagy ellenzett) birtokpolitika milyen irányú eltolódásokra vezethet.

1989-ben a földek háromnegyedét a szövetkezetek birtokolták vagy használták. A szövetkezetek állami tulajdonú és a tagok tulajdonában lévő földeken, továbbá a tagok által bevitt, de 1967–1989 között megváltott s ezáltal a szövetkezetek úgynevezett osztatlan tulajdonába került földeken gazdálkodtak (2. táblázat). A földmegváltás még 1989-ben is tartott, bár akkor már néhány év óta sokan tiltakoztak ellene, különösen a tanyatulajdonosok. Az állam tulajdonában és használatában megmaradt földeknek körülbelül a 40 százaléka – a szövetkezeteknek átadott állami földekből pedig majdnem az összes – korábban az államnak „fölajánlott” vagy egyszerűen elkonfiskált kistulajdonosi föld volt.

2. táblázat: A szövetkezetek rendelkezésében lévő földek tulajdonjogi megoszlása 1968, 1989 (1000 ha)

Forrás: KSH, A föld tulajdoni és használati viszonyai Magyarországon (1949–1989), Budapest, 1990


A teljes kollektivizálás után pár évvel, 1968-ban a termelőszövetkezethez tartozó termőföldnek csak 1 százaléka, 5 ezer hektár volt a szövetkezet saját (osztatlan) tulajdonában. Ehhez képest a tulajdoni és használati viszonyok a következő két évtizedben valamelyest közeledtek egymáshoz, bár az állami gazdaságok ebben az időszakban is adtak át földeket a szövetkezeteknek. A rendszerváltás idején a szövetkezetek rendelkezésében lévő mezőgazdasági művelésre alkalmas föld durván a következőképpen oszlott meg: tagok nevesíthető tulajdona: 2 millió hektár, tagoktól megváltott föld: 2 millió hektár, államtól kapott termőföld: 1,5 millió hektár.

Az állami gazdaságok földjének egy kisebb részén, a szövetkezeti földeknek egy nagyobb részén illetményföld, háztáji gazdaság, részes művelés és földbérlet címén magánszemélyek gazdálkodtak, vagyis ők voltak a föld használói. Ezek közül a jogcímek közül a részes művelésre vonatkozóan nincs elégséges adat, ez a gazdálkodási forma a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején tetőzött, majd 1990-ig körülbelül 350 ezer hektárra csökkent. Az egyéb kistermelés 1982-ben érte el a minimumát 849 ezer hektárral, 1990-re 1137 ezer hektárra nőtt. Az 1991. évi kisüzemi felmérés szerint a kistermelésbe bevont 1314 ezer hektár termőföldből 640 ezer hektár volt a kistermelők saját tulajdonában.

A szövetkezetesítés óta a kistermelés jogcímei sokkal erőteljesebben változtak, mint a kistermelésre fordítható összes földterület. Utóbbi az 1961. évi 1417 ezer hektárról 1982-ig 991 ezerre csökkent, majd gyors ütemben megint nőtt (3. táblázat). A 80-as években leginkább – ez sokakat meglephet – a háztáji gazdaságok területe csökkent; ehelyett bérelni lehetett a szövetkezeti földekből. A kisegítő gazdaságok ekkor már magángazdaságnak számítottak, és, mint a 3. táblázat is mutatja, 1990-ben jelentős területeket vásároltak a termelőszövetkezetektől.

3. táblázat: A kistermelői földterület használatának változása jogcímek szerint (1000 ha)

Forrás: lásd az előző táblázatot

Az első robusztus jelek

1992-re nem következett be lényeges változás az addigi földtulajdoni és földhasználati viszonyokban és a vállalati struktúrában sem. Az átalakulások és a privatizáció első robusztus jelei 1993-ban érzékelhetők, amikor a magántermelők részesedése (a belterületi kerteket nem számítva) majdnem 30 százalékra nőtt az összes földterületen belül. A kárpótlási törvények alapján tartott földárverések még csak ekkor kezdődtek. Ez év májusáig mintegy 1,5 millió hektár lett a kárpótoltaké (4. táblázat). Ez a magántulajdonban lévő termőföld nagymértékű növekedését jelzi. A 1,5 millió hektár azonban nem adható hozzá minden további nélkül ahhoz az 1,6 millióhoz, amelyet az egy évvel korábbi adatok szerint a vállalkozók és a kistermelők műveltek meg: nem tudni ugyanis, hogy az utóbbi területből mennyi volt a kárpótlási igény alapján vagy más megfontolásból létesített ideiglenes haszonbérlet.

4. táblázat: Az 1994. április 10-ig megtartott földárverések eredménye

a) 671 ezer aranykorona-értékű erdő új tulajdonosait is tartalmazza; a termőföldhöz jutott személyek száma 360-380 ezer lehet
b) Becslés, 20 aranykorona / hektár értékkel számolva. Békés és Csongrád megye nagy értékű földjeiből majdnem 6 millió aranykoronányit árvereztek el
Forrás: Figyelő Info, 1994. május 19-i szám alapján.



Nem tudni pontosan azt sem, hogy mennyivel gyarapodott a földtulajdonosok (magánföldhasználók) száma. Az 1991. évi 1,4 millió kisgazdaságnak (törpegazdaságnak) csak 10 százaléka volt 1 hektárosnál nagyobb. Az elárverezett másfél millió hektár nagyobb része olyan családok tulajdonába kerül, amelyeknek tagjai valamilyen formában, bár nem feltétlenül ugyanabban a helységben, már foglalkoztak mezőgazdasági termeléssel. Ugyanez igaz a termelőszövetkezeti vagyonrészt igénylő úgynevezett „külsőkre” (azaz a nem helybéli és nem szövetkezeti tag részarány-tulajdonosokra) is. Ha valaki korábban elment a szövetkezetből, majd néhány év múlva visszatért a mezőgazdaságba, rendszerint más faluban telepedett le. De akár helyben, akár távol lakókról van szó, az elenyésző méretű gazdaságok száma most mindkettejük körében bizonyára csökken, a szabályszerű törpegazdaságoké és kisgazdaságoké bizonyára nő.

A sajtó és a rádió többször beszámolt arról, hogy a volt termelőszövetkezeti tagok, alkalmazottak kárpótlási földjeiket tömegesen kívánják bérbe adni a nagyüzemeknek. Az ellenkező irányú bérleti viszonyokról sokkal kevesebb a híradás, pedig vannak vállalatok (kft.-k), amelyek felszámolt vagy felszámolandó szövetkezetek földjének bérbe adásával foglalkoznak. A néhány ezer életképesnek tekinthető kis- és középbirtok eddig jórészt bérelt vagy az eredeti kárpótoltaktól átvett földön keletkezett.

• Belföld