…a magyar nép nemzeti karakteréről
1978 tavaszán készült az az adatfelvétel, amelyben egy munkásokat, illetve értelmiségieket reprezentáló rétegminta tagjait – egyebek között – arról is megkérdezték, hogy milyennek látják saját nemzetüket. Az alábbiakban ismertetett nemzetkarakter úgy rajzolódik ki, hogy a megkérdezettek a különböző ellentétes tulajdonságpárok között egy ötfokú skálán értékelték, hogy az adott tulajdonság mentén milyennek látják a magyarokat általában. Ha egy tulajdonság szempontjából nagyon pozitívan vélekedtek a magyarokról, nagyon jellemzőnek tartották az adott pozitív tulajdonságot saját nemzetükre, akkor a skála pozitív végére helyezték a magyarokat, és ötös osztályzatot adtak, ha pedig úgy gondolták, hogy az adott tulajdonság szempontjából negatívan énekelhető a magyar nemzet, akkor a skála negatív végén helyezték el a nemzetet, és egyest adtak.
Amint az alábbi táblázat adatai alapján nyomon követhető, a magyarok legfontosabb erényeinek a hazafiasságot, a barátságosságot, a jó kedélyt és a büszkeséget ítélték a megkérdezettek, a legtöbb kívánnivalót pedig – megítélésük szerint – a következetesség, a békére törekvés, az összetartás, az alaposság és a higgadtság tekintetében hagy maga után saját nemzetük. Figyelemre méltó, hogy míg a kérdések többségében meglehetősen széles körű konszenzus alakult ki a vizsgált rétegek tagjai között, vagyis véleményük nem sokban különbözik egymástól, addig azokban a kérdésekben, hogy mennyire jellemzi nemzetünket a békeszeretet, a szorgalom, a takarékosság és az összetartás, igen komoly eltérések mutatkoznak az egyes rétegek ítéletalkotásában.
|
<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /> |
fiatal munkás |
idősebb munkás |
fiatal értelmiségi |
idősebb értelmiségi |
|
hazafias – hazafiatlan |
4,53 |
4,53 |
4,03 |
4,40 |
|
barátságos – barátságtalan |
4,12 |
4,38 |
4,22 |
4,43 |
|
vidám – bús |
4,33 |
4,49 |
4,02 |
4,33 |
|
büszke – alázatos |
4,16 |
4,17 |
4,00 |
4,24 |
|
hűséges – álnok |
4,25 |
4,22 |
3,85 |
4,14 |
|
bizakodó – lemondó |
4,07 |
4,28 |
3,92 |
4,17 |
|
bátor – gyáva |
4,10 |
4,20 |
3,84 |
4,08 |
|
eszes – buta |
3,89 |
4,12 |
3,95 |
4,13 |
|
nyílt – zárkózott |
4,04 |
4,01 |
3,93 |
4,12 |
|
politizáló – nem politizáló |
3,77 |
4,00 |
3,83 |
4,24 |
|
szorgalmas – lusta |
3,75 |
4,17 |
3,13 |
4,13 |
|
művelt – műveletlen |
3,82 |
3,94 |
3,50 |
3,76 |
|
egyenes – fondorlatos |
3,63 |
3,97 |
3,46 |
3,85 |
|
erős – gyenge |
3,66 |
3,95 |
3,36 |
3,66 |
|
takarékos – pazarló |
3,87 |
4,00 |
3,00 |
3,53 |
|
áldozatkész – önző |
3,68 |
3,76 |
3,31 |
3,49 |
|
következetes – megalkuvó |
3,61 |
3,58 |
3,18 |
3,36 |
|
békés – harcias |
3,74 |
3,40 |
3,06 |
3,09 |
|
összetartó – széthúzó |
4,01 |
3,42 |
3,01 |
2,82 |
|
alapos – felületes |
3,33 |
3,77 |
2,76 |
3,43 |
|
higgadt – szertelen |
3,30 |
3,19 |
2,63 |
2,81 |





Friss hozzászólások
7 év 34 hét
10 év 7 hét
10 év 11 hét
10 év 11 hét
10 év 13 hét
10 év 13 hét
10 év 13 hét
10 év 15 hét
10 év 16 hét
10 év 16 hét