Holka László

Nyomtatóbarát változat

Mit sugall ez a meghívó? Azt mindenképpen, hogy vannak még e honban letéteményesek, akik nagymesterei egy-egy ügy elintézésének, hogy fortélyos (egyben higgadt) lépéseikkel győzelemre viszik például azt a diplomáciai partit, amelyet az Európai Unióhoz történő csatlakozás igényel.

Mit sugall ezzel szemben a nemzetközi sajtó? Azt, hogy az Európai Unió a kelet-európaiakkal kivétel nélkül mostohaként bánik. Az International Herald Tribune kései híradása szerint furcsa eset történt március hó folyamán. Az unió tizenkét külügyminisztere munkavacsorára hívta meg Brüsszelbe hat kelet-európai kollégáját, hogy közösen vitassák meg Európa sorskérdéseit. Felkerekedett tehát a bolgár, a cseh, a lengyel, a magyar, a szlovák és a román diplomácia irányítója, s elutaztak a belga fővárosba. Feltehetőleg mind a hatan ugyanazokat a gondolatokat forgatták fejükben: miként lehetne rávenni az unió illetékeseit, hogy nyissák meg piacaikat hazájuk termékei előtt, hogy bővítsék a segélyezési kereteket, s hogy valamiképp hozzák közelebb azt a napot, amikor felvételt nyernek az európaiak klubjába.

Ám felesleges volt efféle gondolatokkal viaskodniuk. Hiába tették, ha tették. Mert felesleges volt Brüsszelbe utazniuk. A helyszínre érve ugyanis hiába várták, hogy felbukkanjanak azok, akik meghívták őket, a tizenkét külügyminiszter helyett csupán egy üzenet várt rájuk. Az pedig úgy szólt, hogy a munkavacsora kiötlői – vagyis a hat kelet-európai külügyminiszter meghívói – úgy belemerültek a finn, a norvég, az osztrák és a svéd felvételi tárgyalásokba, hogy nem is tudnak találkozni keleti kollégáikkal.

Az üresen maradt vacsoraasztal persze legfőképpen a meghívókra vet rossz fényt. Nemcsak a külügyminiszterek indokolatlan túlhajszoltságára derült fény, a szervezetlenség bebizonyította, hogy az Európai Unió bírálói okkal kifogásolják a közösségi szervezet elbürokratizálódását. Joggal teszik szóvá, hogy a szervezeten belül összekeverednek a jogkörök, hogy a végrehajtó hatalom gyakorlására hivatott brüsszeli bizottság ajánlások helyett diktál, tevékenysége átláthatatlan, hogy irtózik a nyilvánosságtól. Vagyis egyfelől zárt klub, másfelől hivatalok útvesztőjéből álló intézmény.

Ha nem így lenne, akkor az ENSZ európai gazdasági bizottsága nem mutathatta volna ki, hogy az Európai Unió és tagállamai által a kelet-európaiak megsegítésére megajánlott 24 milliárd dolláros segélynek csupán elenyésző töredéke jutott el rendeltetésszerűen rendeltetési helyére. A többi furcsamód visszakanyarodott származási országába: bankoknál és vállalatoknál kötött ki, s innen már szokványos kamatozású hitelek, átütemezett kölcsönök, szaktanácsadói díjak formájában működik.

A brüsszeli bizottság hivatalai bástyák. Őrzik egy évtizedeken át szerveződött (nem szervezett), sikeres integráció falait. Hátországukat a nemzeti kormányok jelentik: ugyan melyik kabinet vállalkozna arra, hogy eltűrje hazájában az uniószerte 10 százalék fölötti munkanélküliség további növekedését – csak azért, hogy ennek árán kelet-európai termékek jussanak el belföldi fogyasztóihoz? Erőszakosan áttörni lehetetlen ezeken a bástyákon, ez még a gazdasági szuperhatalmi státusát felélesztett Egyesült Államoknak sem sikerül.

Brüsszelben tehát elmaradt egy munkavacsora, elmaradt tizennyolc fő eszmecseréje. Elmaradt az Európához való közeledésnek egy kötetlen fordulója, a hat kelet-európai külügyminiszter mindegyike dolgavégezetlenül tért vissza saját fővárosába.

Dolgavégezetlenül és vélhetőleg kissé megalázottan. A szégyenteljes esetről még a nemzetközi sajtó is csak hatalmas késéssel számolt be, a Brüsszelből visszafordított miniszterek országaiban pedig valahogy egyáltalán nem esett szó róla.

Nem tudni, máshol hogy történt, de ez a szégyen Magyarországon pártszégyenné változott. Annak a politikai erőnek a szégyenévé, amely miközben „nyugodt lépésekkel biztos jövőt” kínál, a kilencedik mezőről sóvárogva úgy szeretne bejutni az európai politika sakkmezőjére, hogy csak felületesen ismeri a pályán érvényes szabályokat, mesterei csak bajosan tudják megkülönböztetni a futó tevékenységét a bástyáétól.

Márpedig bizonytalan játékosok nyugodt lépések ígéretével önmagukat áltathatják ugyan, de ettől vajon hogyan lehetne biztos mások jövője?

• Belföld