K. C. Gy. [Kálmán C. György]

Nyomtatóbarát változat

Akit pünkösd vasárnap estéje a televízió előtt talált, annak nagy élményekben lehetett része.

A gonosz Hankiss által másfél éve dobozba kényszerített Szörényi Levente-portréfilm sorsfordító, történelmi pillanatokkal szolgált. A legünnepibbre ismételten felhívom az ornitológusok és a Tisztelt Magyarság figyelmét: a Magyar Televízióban először mutattak turult (vagy turujt? turulyt? – a főszereplő így mondta). Biztosan az volt, mert a zeneszerző elmondott róla érdekes magyar nyelven valami szöveget, s közben egy héjaforma ragadozó madarat láttunk a képernyőn. A Chrudinák Alajos főszerkesztésében (Külpolitikai szerkesztőség!) és a közkedvelt mikrofonállvány (Feledy Péter) szívós, kegyetlen kérdéseivel elővezetett műsor legszebb pillanatai amúgy is a bevágott illusztrációk voltak: talán egy századfordulós, gyermekeknek írott történelemkönyv színes képei elevenedtek meg a csodaszarvasról, Emese álmáról, a fehér lovat áldozó ősmagyarokról és a vérszerződésről. Képi motívumként szerepet játszottak még: a nap (az elején felkelő, a végén lenyugvó), a fák és bokrok, valamint a tűz (tábortűz, ennél ült riporter és alanya).

Akinek előítéletei voltak, nagyjából csalódott: Szörényi Levente csak finom mértéktartással utalt a hun–magyar kontinuitás lehetőségére, áttételesen szólt a sumer–magyar rokonság eshetőségéről, és igazán nem nagyon forszírozta, hogy a Biblia a magyarokról is szólna. Azt éppen csak megemlítette, hogy a magyarság magasrendű erkölcsiséggel érkezett erre a földre, s hogy mindent az István király mögé csoportosuló idegen erők rontottak el, még annak idején. Aztán meg a magyart akarták eltüntetni innen, „ha a fizikai magyart nem lehetett”, úgymond, „akkor a lelki magyart”. Mondott néhány aranyigazságot is, úgymint: „Magyarnak lenni nem más, mint egy [ein] folyamatos próbatétel”, vagy hogy „A jövőben bízva élni a jelent, hogy múlt lehessen belőle”.

Beszéljen Szörényi Levente akármit, akkor is kiváló zeneszerző; nem azért szeretjük, amit mondani szokott. Persze, olykor rosszul ragozza az igéket („szálljék” meg „szenvedjék”, ő úgy gondolja, hogy azon az érdekes magyar nyelven, amit ő ősinek vél, ez így hangzott). Nem baj, jó zenész. Bár újabban kicsit pentatonabb a szokásosnál (zenetudósok szerint ótörök hatás, csöppet sem őseredeti ősmagyar). De a régi dallamok tényleg jók voltak. Ezen még az sem változtat, ha a film rendezője, a hajdani MSZMP KB legjobb filmrendező tagja mértéket alig tartva élvezkedik saját korábbi műveinek idézésében.

Volt nekünk magyar kultúra.

• Kultúra