révész

Nyomtatóbarát változat

„…vírushordozónak lenni ma, Magyarországon, felér egy száműzetéssel. Kell egy jel, egy gesztus, ami bizalmat szül… Amerikai egyetemi hallgató barátnőm mesélte, mennyire érthetetlen számára a mi viselkedésünk. Az Egyesült Államokban a szexualitás és az AIDS mindennapi beszédtéma. Természetes része a hétköznapi társalgásnak…” – idézi Gervai Gábor az Esély idei első számában a PLUSS, a Magyarországi HIV-pozitívokat Segélyező Egyesület néhai elnökének levelét, aki hatéves hiábavaló küszködés után végső száműzetésbe vonult, öngyilkos lett.

Lévai Katalin esettanulmánya szintén egy AIDS-es férfiról szól, aki sajátos stratégiával hárítja és keresi a kapcsolatokat, a bizalmat szülő jeleket és gesztusokat halálos betegségében, anyagi nyomorában, alkoholizmusában és önmaga számára is beválthatatlan, feldolgozhatatlan homoszexualitásában.

A Szonda Ipsos januári felmérése szerint (lásd Solt Ottilia: Közvélemény őfelsége, Beszélő, 1994. március 31.) polgártársainak kétharmada nem tűrné el, hogy homoszexuális állampolgár fontos politikai szerepben tevékenykedjen. Nincs még egy kisebbség, amelyet ilyen arányban utasítanának el. Az Egyesült Államokban a felnőtt lakosság több mint fele, Magyarországon csupán a negyede tekinti magánügynek a homoszexualitást. Ezeket az adatokat Tóth Lászlónak a homoszexualitás társadalmi problematikájáról szóló, átfogó tanulmányában találjuk. Ezek szerint a szexualitást ott tekintik inkább magánügynek, ahol nyíltabban beszélnek róla.

A szerző három szinten fut végig a homoszexualitás értelmezési lehetőségeinek a skáláján. Első szinten elkülöníti a homoszexualitás fokozatait kezdve azokon, akiket a másik nemre jellemző beállítottságok, késztetések jellemeznek anélkül, hogy ez homoszexuális kapcsolatokhoz vezetne, s végezvén azokon; akik minden életmegnyilvánulásukban, külső megjelenésükben, viselkedésükben azonosulnak azzal a nemi szereppel, amelyet homoszexuális kapcsolataikban betöltenek.

Második szinten Tóth László igyekszik rendet rakni a homoszexualitás kialakulásáról alkotott biológiai, pszichológiai, szocializációs és az előzőeket összekapcsoló komplex elméletek bazárjában.

A harmadik szinten a homoszexuálisok iránti gyűlölet, a homofóbia történeti és szociológiai forrásai és a homoszexuális mozgalmak mérsékelt és radikális változatai, a Magyarországon is elkülönülő homofil és liberacionista irányzatok jelennek meg. A homofilek egyenjogúsítási álláspontot képviselnek, az a törekvésük, hogy megoldják a homoszexuálisok társadalmi beilleszkedésének problémáit, elfogadtassák magukat a társadalom normáinak megfelelő polgárokként, akik magánéletüket a többségétől eltérő szexuális preferenciák szerint élik.

A liberacionista irányzat nem a homofóbia tüneteivel, hanem annak gyökérzetével foglalkozik, ezt a gyökérzetet pedig a szexualitást a fajfenntartással, a biológiai produktivitással legitimáló vallási felfogásban, az öncélú gyönyörszerzés elutasításában és szélesebben az antihedonista, teljesítményközpontú civilizációban látja, amely a maga normáit átpréseli a társadalom minden pórusán, s megfosztja a kisebbségeket autentikus, öntörvényű létüktől. A liberacionisták, a gay liberation hívei nem akarják elfogadtatni magukat a társadalommal, mivel ők maguk nem fogadják el a társadalmat és az öntörvényű homoszexuális lét feltételeinek megteremtésére törekednek.

• Rábeszélő