Kovács Miklós

Nyomtatóbarát változat

Phenjan a Nagy Vezér 79. születésnapjára készül. Észak-Koreában még mindig Kim Ir Szent dicsőítő ódát zengenek, látszólag mit sem törődve azzal, hogy a külföld már szóba állni se nagyon akar velük. A hírek szerint Tokió után maga Gorbacsov is inkább Szöulba utazik. (Az utolsó „komoly” magyar phenjani politikus vendég Czinege Lajos volt, Horn után Jeszenszky is a Délt választotta.)

Az idén ugyan még gazdag ünnepi kínálat várja a Kim-hódolókat, ám közben egyre gyakrabban jelennek meg az észak-koreai lapok a Vezér öles fényképe nélkül. Sokan még azt is elképzelhetőnek tartják, hogy a kerek születésnapot már nem a hatalomban tölti el.

A hatalomátadás forgatókönyve már csaknem két évtizede elkészült a phenjani pártdramaturgia szabályai szerint, ám e szabályok legalább annyira merevek, mint az észak-koreai forradalmi operáké. Az átadás aktusára várhatóan 1992-ben kerül sor, ám sokak szerint Kim Dzsong Il, a vezér fia aligha tölt majd el évtizedeket a jól megmelegített családi trónuson.

Bármily hihetetlen, ebben a masszív erődítményrendszerben is voltak puccskísérletek; 1986-ban a két Koreát elválasztó fegyverszüneti vonal mentén a propagandacélból felállított hangszórók egyszer csak azt kezdték bömbölni: Kim Ir Szen halott, merénylet áldozata lett, s a gyilkos Kínába szökött. A hír persze nem volt igaz, de mivel a vezér csak napokkal később jelent meg a nyilvánosság előtt, ez ébren tartotta a gyanút, hogy valaminek történnie kellett.

Most, fél évtized múltán megint jött a farkas: ezúttal Phenjanban lőttek rá a Vezérre. A háttér egy észak-koreai rádiójelentésből vált ismertté: a Koreai Munkapárton belül ellenforradalmi puccsot lepleztek le. A vezető pártlap, a Nodong Szinmun utólag beszámolt a hatalomváltás körüli vitákról, amelyek végül Kim Ir Szen vonalának győzelmével rendeződtek. Valahol azonban mégiscsak lenni kell egy változást remélő csoportnak. Az észak-koreai rezsim attól tart, hogy az ellenzék külföldi segítséggel erőre talál kapni, ezért az utóbbi időben újabb porpaganda-hadjárat kezdődött a külföldről érkező információ ellen. S ha egyáltalán egy észak-koreai polgár túljut a határon, hazatértekor kötelező részletesen beszámolnia a hatóságoknak. Az ellenszegülőket láger várja: az Amnesty International értesülése szerint a 12 észak-koreai munkatáborban összesen mintegy 150 ezer embert őriznek. A hatóságok legfőbb gondja most az, hogy ezeket a munkatáborokat eltüntessék az emberjogi szervezetek szeme elől…

Phenjanban tehát félnek: hátha megint jön a farkas, hátha nem tudnak kitartani az 1992-es „természetes” hatalomváltásig. Kérdés persze, mi jön azután? Állami ünnep marad-e például a mindenkori vezér születésnapja, s vajon a kis Kim igényt tart-e majd az őt ünneplő „istentiszteletre”? Egyáltalán, marad-e ünnepelnivalója a mind nehezebb helyzetbe sodródó kommunista fél-Koreának?

• Külföld