Skip to main content

Kovács Miklós

Kovács Miklós: Új állam Afrikában


Az „államalapítás” hivatalos napja május 24. lesz: két évvel ezelőtt ezen a napon vonultak be a fővárosba az Eritreai Népi Felszabadítási Front harcosai. A Magyarországnál valamivel nagyobb területű Eritreának 9,5 millió lakosa van. Az iszlám és keresztény kultúra „törésvonala” mentén fekvő ország évszázadokon át hódító törekvések célpontja volt: az oszmán birodalom után századunkban olasz, majd brit hódítók váltották egymást a Vörös-tenger e stratégiai fontosságú partvidékén.

Kovács Miklós: Új fiú Koreában


Kim Jung Szam, az egykori prominens ellenzékiből egyszeriben államfővé avanzsált politikus nem kell egyebet tegyen: „csupán” folytatnia kell elődje, Ro Te Vu „nyitási politikáját”. A gazdaság állapota egészséges önbizalomra adhat okot, még akkor is, ha a fejlesztés és élénkítés elmaradt a várttól. A távozó elnök jó tulajdonságai közül környezete a türelmet emelte ki. Ro Te Vu némi öniróniával így fogalmazott: „Elég nagyok a füleim, ami segít abban, hogy másokat meghallgassak.”

Nyilván nem ezek miatt kerül be a koreai „nemzeti panteonba”.


Kovács Miklós: Demokrácia vagy démonokrácia?

Angola


Félig megválasztott államfő, acsarkodó legyőzőitek, újabb vér, szenvedés. A reményteli tavalyi megállapodásokból ez maradt a mai Angolában.

Kovács Miklós: Útilapu kínai módra


„Kiseprűzték hát a veteránokat”; „Új arcok a kínai pártvezetésben”; „Technokrata irányvonal” – ilyen és hasonló címekkel érkeztek jelentések a kelet-európai földcsuszamlás utáni első kínai kongresszus fő eseményeiről s a konzervatív balosok kiebrudalásáról. A nyolcvannyolc éves – s a hírek szerint makkegészséges – Teng Hsziao-ping és hívei soha nem látott diadalt ülhettek: a tanácskozás az agg pártvezér reformjainak hozsannázásával ért véget.

Kovács Miklós: Puccsok és ellenpuccsok


Fél évszázad puccs- és ellenpuccssorozata után ezen a tavaszon remény csillant arra, hogy tartósan polgári kabinet veheti kezébe a kormányzást, s talán vége szakad annak a folyamatnak, melynek során a hatalomra lépő katonák – miközben a rend hiányát, a korrupciót vagy netán az errefelé legendás erkölcsi szabadosságot kérték számon egy-egy tiszavirág-életű polgári kormányzattól – csupán ürügyet kerestek az erő bevetésére.

Az egy éve élre került katonai vezetés ismét demokratikus választásokat ígért.


Kovács Miklós: Prológus vagy epilógus?

Afganisztán


Most az a nagy kérdés, ki kit győz le a következő napokban, hogy a felülkerekedő győzelmét politikai eszközökkel vagy fegyverrel vívja-e ki. Nem tudni, lesz-e olyan meghatározó egyéniség, aki tömegeket képes maga mögé állítani. Annyi bizonyos már, hogy a helyzet megoldása nem Nadzsibullah hátrahagyott híveinek kezében van, s a (még) kormányzó Vatan (Haza Pártja) mindinkább defenzívába kerül. Személyi kombinációkra nem érdemes vállalkozni.

Kovács Miklós: Algéria fegyverben


Katonák és harckocsik özönlöttek el a hét végén Algír utcáit. Algéria most vagy eltűri az Iszlám Üdvfront (FIS) térnyerését, vagy elviseli, hogy – ha átmeneti időre is – katonák gyakorolják a hatalmat. Az ország lakosságának jelentős része az iszlám fundamentalizmustól reméli az ország és saját sorsának jobbra fordulását: a választások decemberi első fordulójának eredménye is, hiszen a FIS mindössze 28 szavazatnyira, valóban egy hajszálra maradt el a parlamenti többségtől.

Kovács Miklós: Kilátás a bozótból

Kambodzsa


A kollektív államfői funkcióval felruházott testületben az eddigi kommunista vezetés a háromfejű ellenzékkel: a Szihanuk-frakcióval, a vörös khmerekkel és a harmadik erőként emlegetett Son Sann-féle khmer népi mozgalommal társult – ki tudja, meddig és milyen eredménnyel?

Kovács Miklós: Afganisztán: harc – a nagyhatalmi stop ellenére


Az amerikaiak és a szovjetek a minap „lehúzták a rolót”: januártól nincs többé fegyver sem a Nadzsibullah vezette kormányhadseregnek, sem pedig a vele szemben ádázul hadakozó muzulmán csoportoknak. Persze ettől még az afgán belháborút akár évekig is folytathatják a szemben állók. A muníciót ugyanis eddig sem csupán Moszkvában és Washingtonban adták postára.

Nem az első próbálkozás ez, hogy kívülről befolyásolják a közép-ázsiai ország belpolitikai életét, népének sorsát. Persze Baker mostani moszkvai megállapodása minden eddigi „rendezési kísérletnél” szimpatikusabb.


Kovács Miklós: Vége a politikai szünidőnek?


Amikor a II. világháború befejeztével megszületett az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, a naivabbak elhitték, hogy nincs más teendő, mint a paragrafusok betartása. Ekkor is látni lehetett azonban, hogy az emberiség e reményteljes dokumentumának értelmezésében egyre szélesedő szakadék nyílt Nyugat-Európa és a Szovjetunió által felszabadított Kelet-Európa között. Az ENSZ-nek nagyon hamar fel kellett venni a harcot az emberi és szabadságjogok látványos megsértői ellen.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon