(kőszeg)

Nyomtatóbarát változat

Az okosok okossága sokszor éppúgy naivitásnak bizonyul, mint a rajongók rajongása. Fent elhatároznak valamit, lent megmásítják – mondta volt Kemény István a magyarországi második gazdaság keletkezéséről. Nem demokratikus körülmények között ez az igazság látványosan érvényesül – a valóságban sosem az történik, amit a döntéshozók, a tervezők és újraelosztók elhatároznak (nekik csak a dolgok tönkretételében vannak egyértelmű sikereik), hanem az, amit az emberek kikönyökölnek és kihevernek maguknak, mint bivaly a helyét az iszapban.

De a politikai számítás, az egzigenciák tiszteletben tartása történelmi léptékkel mérve naivitásnak bizonyulhat a demokráciákban is. Erről szól a Nyugat, főként Nyugat-Európa keleti politikájának története az enyhülés kezdete óta. Arról, hogy Nyugaton újra meg újra feltételezik, Kelet-Európában csak az számít, amit a hatalommal rendelkezők tesznek. Giereket pragmatikus gazdaságpolitikusként ünnepelték néhány hónappal a gdanski sztrájk és Lengyelország gazdasági összeomlása előtt. Ceausescunak elhitték, hogy a nemzeti szuverenitás bajnoka, és Bukarest belvárosának lerombolása kellett hozzá, hogy végre kimondják: egyszerűen bolond. Jaruzelski, állították, megmentette az európai egyensúlyt, Walesát viszont afféle szókimondó mesterlegénynek tekintették. Minden változást Gorbacsov műveként értékeltek, és lázasan keresték Gorbacsov alteregóit, piciben, a csatlós országokban is. A kelet-európiai ellenzéket legfeljebb emberjogi problémaként kezelték, jövendőbeli politikai partnernek nem tekintették az ellenzékieket.

A kelet-európai forradalom és főleg a berlini fal átszakadása elsodorta az egész koncepciót, amely arra épült, hogy van status quo. És egyszerre kiderült: hiába áll szemben egymással a két szuperhatalom, hiába néznek farkasszemet a rakétakilövők és a milliós hadseregek, mégis az történik, amit az NDK-beli spiesbürger akar, aki hóna alá csapja a Trabantját, s kibújik az első lyukon, amit a Stasi szabadon hagyott…

Olykor választásokon, olykor utcai tüntetések segítségével, de legalább annyiszor egyszerűen a józan eszükre hallgató milliók természetes érdekkövetése révén, minden hatalmi számítással szemben, feltarthatatlanul érvényesül – a népakarat.

A nagy tervezők pedig lihegve loholnak a megtervezetlen valóság nyomában.

• Harmadik oldal