Dr. Donáth Ferenc

Nyomtatóbarát változat

Lezajlott az első nagy kormányellenes tüntetés, egyben első a hazai egészségügy történetében. A sérelem – mely több évtizedes – március 7-én hozta ki béketűréséből a megosztott és erősen hierarchizált egészségügyi társadalmat.

A helyzet értékeléséhez a tv meghívta dr. Surján László minisztert. Surján úr még a helyszínen megígérte a félszáz ezres tömegnek, hogy a tárgyalások folytatását kívánja. A televízió vasárnap esti műsorában azonban kiderült, hogy nem felső szinten kerül sor az érdekegyeztetésre, a társadalombiztosítás elnöke nem is tud róla, és a miniszter sem vesz benne részt. Az egészségügyi szakszervezet (EDDSZ) képviselője csalódottságának adott hangot. Értékelésre senki sem vállalkozott, ami azt a gyanút keltette, hogy nem is igen vannak tisztában a helyzettel, vagy nem kívánnak nyíltan állást foglalni. Dr. Surján miniszter és Botos tb-elnök úr a követelt 50 százalék béremelés forrásának hiányára hivatkozott, arra, hogy ez mintegy 20 milliárd Ft-ot jelentene. Túl sok az orvos és a kórházi ágy – mondták. Az összeg megjelölése meglepő, eddig még a parlament elé sem került olyan statisztika, amelyben szerepelt volna a ’91-es bérköltség.

A tüntetést megelőző csütörtökön dr. Jávor András a Kossuth rádió reggeli hírműsorában kijelentette, hogy még ez évben a háziorvosok havi jövedelme 80 000 Ft-ra fog emelkedni a teljesítményfinanszírozás következtében. Meg kell mondanom, hogy blöffölt, amit csak azért tehetett meg, mert senki sem kérheti számon rajta. Surján miniszter úr a tv-ben már úgy emlegette ezt az adatot, mintha a sajtó fantáziájának szüleménye lenne, és nem a minisztérium második emberéé.

A miniszter úr kijelentette: „…nem fogok habozni a parlament elé menni, hogyha egy épkézláb ötletet le tudunk tenni az asztalra.” Mikola minisztériumi biztos szerint a ’90–91-es évben tömegesen küldtek javaslatokat – sokszor alaposan kidolgozott javaslatokat – az orvosok, akik magukénak érezték az egészségügyi átalakítás gondját, és vették a fáradságot, hogy erre fordítsák az idejüket. De várja-e a miniszter úr az épkézláb ötleteket? A tüntetőkkel készült riportban éppenséggel elhangzott néhány – a tárca urától meg nem cáfolt – ötlet: 1. az egészségügyi dolgozók kapják meg az utánuk befizetett tb-járulék egy részét; 2. a tb állami vállalatoknál lévő kintlevősége fedezné a bérkövetelést; 3. esetleg nemcsak a HM, hanem a Népjóléti Minisztérium berkeiben is forognak a költségvetésben nem szereplő, „kóbor” összegek, és talán ezek a bérek pótlására fordítódhatnának.

Nem csupán a forráshiánnyal van baj, hanem az elemzés és a nyíltság hiányával is. Miről nem hallottunk a tv-ben? Röviden a következőkről: 1. A teljesítményfinanszírozás (akár orvosi árlistával, vagyis taxatív módszerrel, akár betegségcsoportok szerint, azaz súlyozott átalánnyal, akár a betegek száma szerint, tehát fejkvóta alapján történik) mindenütt, ahol bevezették, az egészségügyi kiadások robbanásával járt. Ezért halogatja a reformot a mélyen tisztelt kormányzat egyfelől, és ezért döntöttek másfelől a biztosítási kártyák bevezetéséről, amire valahogy mégiscsak van pénzük. 2. Évről évre nőtt a behajthatatlannak tűnő tb-kintlevőség. 3. Nehezen megoldható feladat, hogyan tehetők a tb-önkormányzatok jövedelemtulajdonosokká. Nem mintha nem kaptak volna kidolgozott ötleteket ezekre az alapvető kérdésekre. Utalnék itt a regionális biztosítók kidolgozott tervére vagy arra a javaslatra, hogy ne az egész országban, hanem csak egy területen vezessék be a teljesítményfinanszírozást, hogy ki lehessen védeni az előre nem látott anomáliákat. Az egészségügyi kormányzat is tudja, hogy a „betegbelépési díj” az USA-ban jelentősen és tartósan csökkentette a kiadásokat, és arra is alkalmas lenne, hogy enyhítse a diagnosztikus pályákon dolgozók jövedelmi hátrányát, hadat üzenve a borravalórendszernek.

Politikai, és nem egészségpolitikai szempontok voltak a meghatározók, amikor nem kívánták ezeket a javaslatokat figyelembe venni. A kormány centralizációs stratégiája még egy önálló tb-t sem kívánt, még kevésbé ötöt. Nem kívántak a lakosság esetleges ellenállásával sem szembenézni a betegbelépési díj bevezetése kedvéért.

A rádióban és a tévében az egészségügy korifeusai a lakossággal riogatták a tüntetőket. De a lakosság – kivéve a koalíció olyan bábszervezeteit, mint a Keresztény Orvosi Kamara – nagyjában-egészében szimpatizált a megmozdulással. Az egészségügyi dolgozók a rendszerváltásba vetett reményeik beteljesítését az új rendszer kormányától várták. Most, két év látszatintézkedései után reményüket a bérharcba vetik. A gyors felejtésre ítélt ígéretek ideje lejárt: ezt legalább megszívlelhetné dr. Surján László, ha nem kíván dr. Medve és dr. Schultheisz urak után kullogni a megbecsülésben.

• Belföld