Az interjúban szereplő számos megállapítással egyetértünk, mi is hasonlóképpen látjuk. Ugyanakkor megleptek az autonómokról mondottak.
Az Autonóm Szakszervezetek Országos Koordinációja nevében az interjú ezen részéhez a következő megjegyzéseket tesszük:
1. Az autonómok nem ellenszakszervezetként jöttek létre, egy évig hivatalos bejegyeztetés nélkül tevékenykedtek egymást segítve, egymás mellett. Nem vettek át mindenkit, nem mázolták át a cégtáblát. Csak azokkal dolgoznak együtt, akik az alapvető értékrendjüket elfogadják, mely értékek nem mások megítéléséből táplálkoznak, továbbá akik a kiépülő piacgazdaság körülményei között helytállni akaró és tudó szakszervezetként kívánnak működni. A cégtáblafestéshez pedig annyit, hogy nem véletlen, hogy Kelet-Közép-Európából az összes ipari szakmát illetően a vegyészszakszervezeteket vették fel a szabad szakszervezetek nagy családjába elsőnek.
2. Az autonómok közül egyedül a vegyészeknek van székháza, és székház-részhasználattal rendelkezik néhány autonóm szakszervezet. Az autonómok döntő többsége semmivel nem rendelkezik. Az autonómok mindegyike csak tagdíjbevételből gazdálkodik. Ez pontosan megállapítható, hiszen az autonómok a törvény előírásainak megfelelően bevallották vagyonukat. Az is világosan megállapítható, hogy a vegyészszakszervezet – sajnos – nem tartozik a gazdag szakszervezetek közé.
3. Nem tudjuk, hogy kikről szól Forgács Pál, de az autonómok funkcionáriusai közül tudomásunk szerint senki nem akarta úgy átmenteni magát, hogy egész szakszervezete átmegy a Ligába. Jó dolog, hogy ezt egyetlen funkcionárius sem teheti meg.
4. Az autonómok között vannak a Veres Péter-i „változunk, hogy változatlanul – változtassunk, hogy változzunk” gondolat szellemében átalakuló szakszervezetek (például a vegyészek), teljesen új szerveződések (például a mozdonyvezetők) és korábban nem szervezhető munkavállalókat tömörítő szakszervezetek (rendészeti szakszervezetek stb.). A szerveződésünk, változásunk lehet eltérő, de abban mindnyájan egyetértünk, hogy egymással szolidáris, tagsággal rendelkező, megfelelő képviseletet biztosító és szolgáltatást nyújtó szakszervezetként kell működnünk.





Friss hozzászólások
7 év 34 hét
10 év 7 hét
10 év 11 hét
10 év 11 hét
10 év 12 hét
10 év 13 hét
10 év 13 hét
10 év 15 hét
10 év 16 hét
10 év 16 hét