Kiszely Károly

Nyomtatóbarát változat

Támogatott károkozás

Óvatos számítások szerint minden környezetkárosító beruházáson, terméken, szolgáltatáson nyert egyetlen forint négy forint kárt okoz, csakhogy más élvezi a hasznot, és más viseli a kárt. Magyarán, az állam az adófizetők pénzéből ösztönzi a környezetszennyezést, ezért a károkozó további károkozásban érdekelt. Az adófizető pedig rendszerint nem is sejti, miért fizet oly magas adókat. A környezetrombolás anyagi terheit valamiféle ortodox szocialista mechanizmussal, egyfajta fordított szociális elosztással szétterítik az egész társadalomra, a vétlen és valódi hasznot hajtó iparágakra és az áldozatokra. A haszon a – rendszerint amúgy is gazdag – szennyezőé, a teher minden adófizetőé. A szennyező ezután még jobban szennyezi a környezetet, az áldozat és a vétlen adófizető azután még több adót fizet. Ördögi kör. Ez volt eddig is az adók és árak emelésének, az egészségügyi és szociális levonások (kötelező társadalom- és egészségügyi biztosítás) növekedésének, sőt a munkanélküliség terjedésének egyik fő oka. (A magas jövedelemadók ugyanis megdrágítják a munkahelyeket, ezzel munkanélküliséget okoznak, mely újabb pénzeket von el segélyek formájában. A magas forgalmi- és jövedelemadók együttesen pedig a vállalkozókat teszik tönkre a kereslet, a vásárlóerő és a bevételek csökkentésével, a munkahelyek megdrágításával.)

E kérdésben döbbenetes módon rendszerint a leghangosabb liberálisok is ortodox szocialistaként gondolkodnak.

Lássunk egy példát:

A műtrágyagyártás, ill. -használat anyagi hasznot hajthat egyfelől a gyártóknak, forgalmazónak és használónak, másfelől nagymértékben hozzájárul a felszíni vizek (pl. Balaton, Velencei-tó) és a felszín alatti vízbázisok (pl. az ivóvíz) elszennyeződéséhez. A következmény: elképesztően magas nitrát- és nitrittartalom számos élelmiszerben, pl. a zöldségfélékben, ihatatlan ivóvíz, mely főzésre, sokszor mosásra sem alkalmas, nitrát- és nitritmérgezés, idegrendszeri és szellemi károsodások, rákbetegség, kieső idegenforgalom, halgazdasági károk stb. Az újabb és újabb ivóvízbázisok föltárása, a zacskós víz forgalmazása, a megbetegítettek orvosi ellátása, betegállománya, rokkantnyugdíja, az idegrendszeri károsodások miatti rossz munkavégzés, a kieső idegenforgalmi bevételek, talajromlás stb. óriási veszteségeket jelentenek. A „haszon” többszörösét. Ám a „nyereség” sem akkora, mint amilyennek látszik: a műtrágyával „fölfújt” mezőgazdasági termékek nem csupán egészségkárosítóak, hanem nagyobb méreteik ellenére is csekély tápértékűek; csak alacsonyabb áron forgalmazhatók, mint a vegyszermentes áruk, sőt exportesélyeik is jóval rosszabbak a világszerte igen keresett „biotermékekénél”. (Ausztria pl. a vegyszermentesen előállított élelmiszerek iránti kereslet 80 százalékát (!) külföldről kénytelen kielégíteni.)

Hasonló a helyzet a „növényvédőszereknek” nevezett mérgekkel is. A végtelenségig sorolhatjuk a példákat; a rengeteg bújtatott költséggel járó közúti közlekedés, teherszállítás, autópálya-építés erőltetését a jóval gazdaságosabb és környezetkímélő vasút rovására; a konzervdobozos italok, az egyszerhasználatos, eldobható cikkek, reklámszórólapok, fölösleges csomagolóanyagok, a divatos mosó- és öblítőszerek térhódítását stb. Józan ésszel is belátható, hogy a mesterségesen serkentett környezetpusztítás csak gazdasági, egészségügyi és ökológiai összeomláshoz vezet.

Fizessenek a szennyesek

A környezethasználati díj bevezetése megállítaná ezt az ördögi folyamatot.

Fokozatos bevezetés esetén a környezetszennyező iparágak környezetkímélő, illetve ilyen szempontból semleges termékek gyártására állnának át, sőt, több figyelmet fordítanának a lehetőségként mindig meglévő környezetbarát alternatívák fölkutatására. Csökkenne a szemétmennyiség és ezzel a hulladékelszállítás és -elhelyezés költsége is; csökkenne a környezetszennyezés okozta betegségek száma, ezáltal az egészségügyi és társadalombiztosítási levonások is mérséklődhetnének; kisebbek lennének az erdőgazdaság, a mezőgazdaság veszteségei, a légszennyezés okozta épületkárok, korróziós károk; kevesebb gond lenne az ivóvízzel, a Balaton újból vonzóvá válnék; vegyszermentes mezőgazdasági termékeinket magas áron kapkodnák el a nemzetközi piacon.

Mindemellett a környezethasználati díj még külön bevételt is jelentene az államkasszának.

A díj ellentételezésére radikálisan csökkenteni kellene a jövedelemadókat, ezáltal az emberi munkaerő olcsóbbá, versenyképesebbé, keresettebbé válnék, csökkenne a munkanélküliség, növekednék az általános vásárlóerő. A környezetkímélő, illetve ilyen szempontból semleges árufélék forgalmi adóját le lehetne csökkenteni (igen hasznos termék esetén esetleg teljesen elhagyni), ezáltal számos áru olcsóbbá, keresettebbé válnék; az ezeket a termékeket előállító gazdasági ágak föllendülnének.

Arra az érvre, hogy a környezethasználati díj éppen az állam bevételeit apasztaná, azt választhatjuk, hogy a környezetkárosító termékekre kivetett díjat azok visszaszorulásával egyenes arányban kell újból és újból növelni. (Tanulságos a nyugatnémet dohányadó esete: csökkenő fogyasztás mellett növekednek az állami bevételek.) Esetleg más, kevésbé környezetkárosító, de azért ebből a szempontból nem semleges gyártási folyamatokra, szolgáltatásokra lehetne a díjat kiterjeszteni.

Még egyszer szeretném nyomatékosan hangsúlyozni, hogy a környezethasználati díj nem jelenhet meg a jelenlegiekhez hozzáadódó plusz teher formájában. Bevezetésével egyidejűleg látványosan csökkenteni kell a jövedelemadókat, a társadalombiztosítási és egészségügyi levonásokat, továbbá a környezetkímélő és „semleges” termékek áfáját. Ezzel meg lehetne nyerni a közvéleményt is, és a honatyákat is.

• Belföld