Szuchovszky Zsolt nyílt levelét az SZDSZ pécsi szervezetének a volt MSZMP-tagokra vonatkozó diszkriminatív határozatáról a Beszélő április 28-i száma leközölte, de nem kommentálta. Véleményem szerint e kérdésben a szabad demokrata elvek szerint le kell tennünk a garast.
Tudjuk, hogy a volt MSZMP-tagok, akik váltani kívántak, az MDF felé keresték az utat. Ez abból következett, hogy kezdetben az MDF szimpatizáló arcot mutatott nekik. Az átigazolók között rendes emberek éppúgy voltak, mint (többségükben) új-régi karrieristák. Ne feledjük, az MDF sokáig kiugróan a legnagyobb alternatív erő volt Magyarországon.
Nem érheti a karrierizmus vádja viszont azokat a régi párttagokat, akik ma az SZDSZ felé tartanának. Az a véleményem, hogy ne zárkózzunk be, adjuk meg mindenkinek a dolgok újraértékelésének lehetőségét. Ne gátoljuk a Szocialista Párt bomlását. Szükségünk van minden velünk most valóban egyetértő, tisztességes emberre. De csak ilyenekre. Ebben legyünk szigorúak.
És végül: úgy gondolom, a szabad demokrata mentalitással ellentétes a konkrét embert megítélni pusztán annak alapján, hogy egy csoportba tartozik vagy tartozott. Hagyjuk az ilyesmit másokra.
Bóta Károly
Bp. V. ker.-i SZDSZ-tag
(más pártnak sosem tagja)





Friss hozzászólások
7 év 34 hét
10 év 7 hét
10 év 11 hét
10 év 11 hét
10 év 12 hét
10 év 13 hét
10 év 13 hét
10 év 15 hét
10 év 15 hét
10 év 16 hét