–eö– [Eörsi János]

Nyomtatóbarát változat

Az új vagyonpolitikai irányelvek parlamenti vitáján Tardos Márton nehezményezte, hogy a sajtó elsiklott afölött a távolról sem mellékes esemény fölött, hogy a múlt héten mindössze hat támogató szavazatot kapott az a kormány-előterjesztés, hogy ismét meghosszabbítsák a régi irányelvek jogi érvényét. Most ex lex állapot van, ám ez – vagyonügynökségi vélemények szerint – nem nagyon okoz fennakadást a privatizációs üzletmenetben. Rögtön előjött viszont a fenyegetés az ÁVÜ részéről, hogy megzavarodnak a külföldi partnerek, amikor a gazdasági bizottság múlt heti ülésén az MDF-es Monopoly-csoport javaslatáról esett szó. A Monopoly ugyanis a kormánytörekvésektől eltérő irányban kíván mozdulni privatizációügyben, erősíteni kívánja a vagyonvédelmet (a „kótyavetyét” szigorúbb ellenőrzésnek vetve alá), és az állam „alapítói jogainak helyreállítását” (azaz az ágazati minisztériumok befolyásának növekedését) szorgalmazza a privatizációs politikában. Csak az a kérdés, kié a hatalom – súgta oda szünetben az MDF-centrumos Szabó Iván az ÁVÜ és a PM gazdasági bizottságon hospitáló munkatársának. A Monopoly leginkább talán a kisgazdákban találhat szövetségesre. Az SZDSZ és az MSZP viszont (egyéb fenntartásaik ellenére) támogatják, hogy a kormány a gyorsabb privatizáció előnyben részesítését és a vállalati kezdeményezés programját hirdette meg. A tervezet a korábbi „önprivatizáció” kifejezést a koalíciónak nyilván kedvesebben csengő (mert inkább államigazgatási fülnek való) „egyszerűsített eljárásra” cserélték be. Erről annyi derül ki, hogy a vállalatok szabadon választhatnak majd a nyilvántartott tanácsadó cégek között, és az ellenőrzés a velük kötött szerződés alapján történik majd. Ennek ellentmondani látszik, hogy az ÁVÜ-nek kell elindítania az első ütembe tartozó kisebb (legfeljebb 300 fős), majd a második ütembe tartózó 5-600 vállalat privatizációját.

Mivel a parlament nem hagyta, hogy prolongálják a régi irányelveket, a pillanatnyi PM–ÁVÜ-kompromisszumnak megfelelő irányelvek kerültek terítékre; ugyanakkor még mindig nincs kormánydöntés arról, mely vállalat tekintendő (részben vagy egészben) „tartósan”, el nem idegeníthető nemzeti tulajdonnak.

Nem tudni tehát pontosan, mely vagyonrészek fognak átkerülni a majdan felállítandó ÁTI (Állami Tulajdonosi Intézet) kompetenciájába. Elálltak attól a határozott tervtől, hogy ’92 végéig államigazgatás alá kell vonni mindazokat a vállalatokat, amelyek nem alakulnak át önként. A korábbi elképzelésekhez képest néhol kurtítottak egy keveset az ÁVÜ hatáskörén: például mégsem alapíthat az ÁVÜ vagyonkezelő társaságot, és nem engedik meg neki az Intervenciós Alap képzését, amely a kárpótlási jegyek miatt várható veszteségek kiegyensúlyozására szolgált volna (erre az idei privatizációs bevételekből 5 milliárdot fordítottak volna).

A beterjesztés az idei privatizációs bevételek 85 százalékát szánja az államadósság törlesztésére (a többit közelebbről meg nem határozott arányban Garancia Alapra és a költségvetési hiány mérséklésére). A ’92-es bevételek felhasználásáról pedig a ’93-as költségvetés meghatározásakor az Országgyűlés (vagyis a szavazógép) dönt majd. Tehát, ha jól értjük, az idén privatizációból kívánják betömni az energiaár-kompenzáció és egyebek miatt támadt réseket, majd csak ’93-ban nyúlnak ismét a privatizációs pénzhez. Két héttel ezelőtt legalábbis úgy tudtuk (Beszélő, 39. szám), hogy az idén legalább 10 milliárdot folyó költségvetésbe akarnak ölni a privatizációs bevételből (bár nem biztos, hogy ami a 85 százalék államadósság-törlesztés után megmarad, elegendő lesz erre). Mindezek alapján viszont nem érthető, miért számolnak a Költségvetési irányelvek azzal, hogy a magánkézbe adás ellenértékéből ’92-ben 20 milliárdot használ fel a folyó költségvetés.

Érdekfeszítő újdonság, hogy ’92-ben az ÁVÜ-nek „likvid vagyonnal” (azaz, ki tudja, milyen értékpapírral) kell kielégítenie a költségvetés társadalombiztosítással szembeni, 15 milliárd forintos adósságát. Ez az adósság ’90 első negyedévében, családipótlék-„hitelezés” útján született. Mármost meglehet; hogy a nyugdíjasok azt fogják mondani, hogy a társadalombiztosítás, amely a javaslat szerint kénytelen állami vállalati részvényeket és miegyebeket behajtani visszajáró pénz helyet, nem jól sáfárkodik a rá bízott vagyonnal.

• gazdaság