A kutya megharapta a postást
Az ENSZ közgyűlése 1989. november 20-án elfogadja a gyermek jogairól szóló egyezményt. A Magyar Köztársaság képviseletében dr. Esztergályos Ferenc ENSZ-nagykövet úr kézjegyével látja el a dokumentumot 1990. március 14-én. Majd az ENSZ-palotában, New Yorkban találkozott ez év szeptemberének végén 70 ország államfője a gyermekekért rendezett csúcstalálkozón, és aláírják a gyermekek jogairól szóló ENSZ-konvenciót. Bush elnök ott elmondott beszéde az értekezlet fontosságát jelezte, a magyar kormány azonban nem képviseltette magát a találkozón.
A postás harapta meg a kutyát
Az Országgyűlés április 8-i ülésén Mizsei és Torgyán képviselő urak heves szóváltásában gyönyörködhetett a Ház. Erről senki sem maradhatott le, a Tv-híradó fölidézte a nevezetes eseményt. E sorok írója kellemetlenül feszengett, hallgatva a bravúros szócsatát, és önálló indítványának elhalasztását fontolgatta. Talán nyugodtabb körülmények között, mondjuk a kisgazda választmányi ülés után? Vagy a kárpótlási törvénytervezet napirendről való levétele után? Infantilis várakozás, győz a gyermeki dac. Rövid monológ, semmi bekiabálás, alig telik el négy perc, és az Országgyűlés dönt a 2090. számú képviselői indítvány napirendre tűzéséről. A Ház döntése annál meglepőbb, mivel időközben a kormány is beterjesztett egy hasonló célú javaslatot.
A helyzet: a kutya ugat, a postás sántít.
Torgyán képviselő úr a fiatalok helyzetének javítására új programot hirdetett meg: akik még nem adták zaciba a jegygyűrűjüket, dobhatják a gyűjtőkalapba. Ez lenne valóban a megoldás? Vagy csak egy kis publicitás a meghirdetőnek? Közben a ma még szavukat sem hallató fiatalok, gyerekek, a körülményeknek kiszolgáltatva sodródnak. Mindenütt, ahol rendszerváltás zajlott, az öngyilkosságok száma csökkent. Nálunk nő a fiatal öngyilkosok száma. Perspektívátlanság. Az év végére 200 ezernél több munkanélkülire számíthatnak, s ez elsősorban a fiatal szakképzetleneket sújtja. A környezeti ártalmak maradandó egészségkárosító hatásait leginkább gyermekeink szenvedik meg. Eltésztásodó iskolai étkeztetés, leépülő gyermekkönyvkiadás, elavult oktatási módszerek; a gyermek álmodni se meri: jogai vannak. Jogai az életre. Jogai a jólétéhez szükséges védelemre és gondoskodásra. Jogai olyan életszínvonalhoz, amely lehetővé teszi kellő testi, szellemi és lelki, erkölcsi és társadalmi fejlődését. Legalábbis a gyermekek jogairól szóló egyezmény szerint, ami számukra jogokat biztosít; nekünk, szülőknek, tanároknak, orvosoknak, köztisztviselőknek, újságíróknak, kormánynak és törvényhozásnak kötelezettséget jelent.
Talán a Tv-híradó előtt ez is megért volna egy mesét, bocsánat: misét.





Friss hozzászólások
7 év 34 hét
10 év 7 hét
10 év 11 hét
10 év 11 hét
10 év 13 hét
10 év 13 hét
10 év 13 hét
10 év 15 hét
10 év 16 hét
10 év 16 hét