–szeg [Kőszeg Ferenc]

Nyomtatóbarát változat

Az elsőfokú ítélet Eörsi Mátyás perében – írtuk 1992. december 12-i számunkban – nemcsak Eörsit mentette fel, de felmagasztalta Horváth Balázst is, kimondván róla, hogy belügyminiszteri, helyettes miniszterelnöki tisztjéhez méltó módon fontolgatta, milyen eszközökkel szüntesse meg a taxisblokádot. Fontolgatása eredményeképpen 1990. október 26-án kilátásba helyezte, ha a taxisok déli tizenkét óráig nem hagyják el a közlekedési csomópontokat, a rendőrség fogja helyreállítani a rendet. Többet nem is kellett fontolgatnia, mert azt, hogy a rendőrség az intézkedést milyen eszközökkel hajtja végre, a Szolgálati Szabályzat határozza meg. Ez pedig világosan kimondja, hogy a közrendet súlyosan veszélyeztető csoportosulással szemben, ha az azt megelőző intézkedések – felszólítás, tömegoszlatás, vízágyú, figyelmeztető lövés – nem vezetnek eredményre, fegyverhasználatnak van helye. Az első fokú ítélet kimondatlanul, de értelemszerűen még azt is magában foglalta, hogy Horváth Balázst netán éppen a fontolgatás – a következmények mérlegelése – tántorította el attól; hogy a válsághelyzetet rendőri erővel próbálja megoldani.

A jogerős másodfokú ítélet most teljesen szétrombolta azt a bizalmat, amelyet a veszprémi ügyvéd miniszteri működése iránt az elsőfokú ítélet végre kialakított. A Fővárosi Bíróság ugyanis nem azt vonta kétségbe, hogy Horváth Balázs netán fegyvert akart használtatni a fegyvertelen tömeggel szemben, nem azért marasztalta el Eörsit, mert vélelmezte, hogy a miniszter fontolgatott, holott eszébe sem volt.

Eörsi a stílusával vétkezett. Azzal követte el a bűncselekményt, hogy a „tömegbe lövet” kifejezést használta, azaz értékítéletet mondott, amely alkalmas a hivatalos személy becsületének csorbítására. Ha tisztességesen fejezi ki magát, ha azt mondja, „Horváth Balázs fontolóra vette, ne rendeljen-e el olyan intézkedést, amely csoporttal szembeni jogszerű fegyverhasználathoz vezetett volna”, akkor körömfeketényit sem árt a miniszteri tekintélynek, és bírói megrovás helyett talán puszit kapott volna Szokolay Zoltántól. Bár a hulláknak (bocsánat: tetemeknek) aligha számít, hogy tömegbe lövetés vagy jogszerű fegyverhasználat következtében fekszenek az aszfalton.

Eörsi Mátyás sajtótájékoztatóján magától Horváth Balázstól tudhattuk meg, őt bizony nem humanitárius meggondolások tántorították el a rendőri rendteremtéstől. A torontói Magyar Házban tartott, hangszalagra rögzített előadásában, 1991. január 21-én elmondta: azért nem vett igénybe „mindenféle eszközt”, mert megtudta, hogy a taxisblokád mögé három párt sorakozott fel… Azaz: „nem dobáljuk bele a taxikat a Dunába, ezt kellett volna csinálni”. Érdekes volna megtudni a Fővárosi Bíróságtól: van-e vajon jogszerű Dunába dobálás?

Horváth Balázs még azt is elmondta a külföld magyarjainak: „…szakemberekkel megállapítottuk, illetve ők, a szakemberek megállapították azt, hogy egy abszolút profi, tökéletesen szervezett – saját véleményemet mondom, és én ennek természetesen minden konzekvenciáját viselem – puccskísérletről van szó. Nekem most is egyébként ez a véleményem és ez a meggyőződésem.”

Vajon mi volna, ha a taxisok, a taxisok képviselői rágalmazásért jelentenék fel e mondat alapján Horváth Balázst? Elrendelné-e a bíróság a valóságbizonyítást? Mi lenne továbbá, ha személyiségi jogaik csorbítása okán kártérítést követelnének a minisztertől. Hisz a gyanúsítás, miszerint a megmozdulásuk, amelyet a miniszterelnök polgári engedetlenségnek nevezett, voltaképpen szervezett puccskísérlet volt, ha nem felel meg a valóságnak, súlyos lelki sérelmet okozhat valamennyi résztvevőnek.

A lapokban többször idézett fővárosi főügyész, dr. Bócz Endréé mellett jegyezzük meg a tanácsvezető bíró nevét is: Ruszthiné dr. Szabó Zsuzsa.

• Belföld