zádori

Nyomtatóbarát változat

Harangöntés

A háromnapos rendezvény beharangozása nem sok jóval kecsegtetett. Az ’56-os szervezetek között meglévő ellentétek feloldhatatlanabbnak tűntek, mint bármikor az elmúlt négy év során: az össznemzeti egység nosztalgikus retorikája sokszor ügyetlenül leplezett személyes ambíciókat rejtett. Ráadásul az utolsó napokban hét, meglehetős ismertségnek örvendő szervezet (köztük a TIB, a Pofosz, az ’56-os Szövetség) határolódott el a Pongrátz Gergely szervezte összejöveteltől.

Az amúgy minisztereivel a rendezvény védnökségében súlyozottan képviselt kormány is kellemetlen helyzetbe kerülhetett volna, hisz az unos-untalan hangoztatott igazságtétel és a forradalmárok rehabilitációja megfeneklett. Az ’56-os szervezetek és a kabinet múlt évi nagy összeborulása, a közösen szervezett elnökpfujolás óta a viszony egyre rosszabb lett. A személyes, nagy nyilvánosság előtti, így kontrollálhatatlan találkozás a veteránokkal könnyen kényelmetlen helyzethez vezethetett volna.

Az Alkotmánybíróság határozata azonban – legalábbis Balsai dr. értelmezésében – váratlan ajándékot adott a résztvevőknek és a kormánynak. Az elkeseredett ’56-osok mi mást is tehettek, lelkesen ünnepelték a kormány „teljes győzelmét”. Pongrátz Gergelynek, az ’56-os Magyarok Világszövetségének (’56-os MVSZ) súlyos betegsége szintén szelídíthette a fortyogó indulatokat.

„Vészjóslóan kong…”

A pénteki KDNP-székházbeli „tudományos igényű” konferencián így a kormánypárti politikusok a hallgatóság jóindulatát bírva mondhatták el érdektelen beszédeiket. Szabad György elemző előadása, Surján dr. sikertelen ellenállása a rá-rátörő álmossággal kisebb sikert aratott, mint Hasznos Miklós szabad nemzeti médiákat követelése.

Pongrátz Gergely szombati beszédében (melyet bátyja, Ödön olvasott föl) többek közt kiemelte: „Ma… amikor újra magyar vér is öntözi e sokat szenvedett kontinens földjét… végre szabadulni kell a több mint 440 éves megszállás okozta tudathasadásoktól. (…) Mindannyian látjátok az ’56-os harangot, amely most nem örömhírt hirdet, hanem vészjóslóan kong, mert veszélyben a nemzet.” A nemzethalált – a szónok szerint – csak a teljes igazságok kimondásával és a hősök méltó megbecsülésével kerülhetjük el.

Balsai dr. (aki a miniszterelnököt helyettesítő belügyminisztert helyettesítette) és Zétényi dr., az igazságtétel tántoríthatatlan zászlóvivői megígérték: 1. Budapest nem fog elesni, miképp tette ezt Vilnius, Varsó (és immár Tallin is); 2. kiterjesztik a vizsgálatokat 1989-ig (ebben eddig mi akadályozta őket?).

Az ’56-os MVSZ küldötteinek az utolsó napon szervezeti és személyi kérdésekben kellett dönteniük. Ez, annak ellenére, hogy ez volt a kongresszus egyetlen írásban megfogalmazott gyakorlati célja, nem sikerült. Az okokról, többek közt a sajtó teljes kizárása miatt, ma keveset tudunk. De szerepet játszhatott ebben, hogy a szervezők által ötszázezer és egymilliós taglétszám közé becsült tömörülés nehezen koordinálható, egyének és szervezetek egyaránt tagok lehetnek benne. Nem eldöntött, hogy terület vagy létszámarány szerint delegálhatnak; tisztázatlan, hogy kik vállalhatnak tisztséget (titkosügynökök például nem, de ki nevezi meg őket). Annyi a tisztázandó-eldöntendő kérdés, hogy rejtély, most miért nem ezzel foglalkoztak.

Harangjáték

A három nap egy zárónyilatkozat elfogadásával ért véget, ami az ’56-os MVSZ politikai-gazdasági-társadalmi credójának tekinthető. A tizenkét pont mindegyike innen-onnan ismerős, nem kell különösebb éleslátás ahhoz, hogy egyes politikai érdekcsoportok szlogenné vált követeléseit felismerjük. A skála igen széles: a MIÉP-től a Magyar Piac Párton keresztül egészen a kormányig. Együtt az egész jobboldal: a keresztény-nemzeti egység teljesnek tűnik. Most úgy látszik, Borossék elképzelése, hogy az ’56-osokat a kormánypárti Magyarok Világszövetségéhez tereljék, hogy így kiszámíthatóvá, könnyen ellenőrizhetővé és felhasználhatóvá váljanak, sikerrel jár. A veteránok vezetői ilyen-olyan pozíciókhoz jutottak, státusba, azaz a kormánytól függésbe kerültek.

A találkozó egyik nagy tanulsága: az ’56-os szervezetek tagsága politikailag annyira heterogén, hogy nincs közöttük kifejezetten kormánypárti vagy ellenzéki tömörülés. A kabinet iránti szimpátiájukat vezetőik személyes érdekei, egymáshoz fűződő viszonyuk, de legfőképp a kormány aktuális politikája, szükséglete, szövetségkeresése szabja meg. Ez nem egyéb, mint harangjáték: játék a harang nyelvével. Magyar nyelvi játék: bimm… bamm…

• Belföld