Morvay Beáta

Nyomtatóbarát változat

Sz.-né 30 éves fiatalasszony. Hét gyereke van: Budapesten született, itt nőtt fel, csak rövid, ám termékeny házassága éveit töltötte Tiszakécskén, a férje házában. A férj egy maszek vállalkozó segédmunkásaként járta az országot ez idő alatt, nem is keresett rosszul. Az asszony némely gyerekei után méltányosságból GYES-t kapott. Jól megvoltak egészen addig, amíg egy szép napon meg nem jelent egy idegen nő három gyerekkel, s be nem jelentette igényét Sz.-re, akitől a gyerekek származnak. A fiatalasszony elvált, és visszaköltözött az anyja 24 négyzetméteres lakásába öt gyerekkel. Egy kisfiút a bíróság ugyanis az apának ítélt, egyet pedig a tiszakécskei nagyszülők vettek magukhoz.

Sz.-né (életében először) elhelyezkedett, s azóta is ott dolgozik egy közeli kórház mosodájában. Pár hónap után, 1988 áprilisában elfoglalt egy üresen álló szoba-konyhát az anyja lakásától pár száz méterre. Majdnem egy évig tartott a nyugalom, 1989 februárjában azonban kilakoltatási végzést kapott a tanácstól. A végrehajtást megelőzve visszaköltözött az öt gyerekkel az anyjához és annak élettársához a 24 négyzetméterbe.

Négy hónapig bírták, akkor Sz.-né megint feltört egy üres lakást az egyik testvére közelében. Egy 12 négyzetméteres szobát és parányi konyhát vett birtokba. Az iskola, ahová a megfelelő korú gyerekek járnak, rendszeres nevelési segélyt javasolt volna a családnak, ha Sz.-né nem félt volna attól, hogy ezzel felhívja magára a tanács figyelmét, és még a végén intézetbe vitetik a gyerekeket. A hatóság éberségét azonban nem sikerült kijátszani: 1989 novemberében ismét megérkezik a kilakoltatási végzés, de immár a gyámhatóság levelével együtt: ha karhatalommal kell végrehajtani a kilakoltatást, a gyámhatóság gondoskodik a gyerekekről. Intézetben helyezi el őket. Sz.-né megint menekül. Már eléggé megviselt. Ráadásul a cipekedésben megrándul a dereka, 1990 januárjában kórházba kerül. A gyerekeket az anyja ellátja ugyan, a gyámhatóság mégsem látja elég meggyőzőnek a helyzetet: január 6-án bekerítő hadművelettel begyűjti a gyerekeket az iskolából, óvodából, s beviszi a Fővárosi Gyermekvédő Intézetbe. Kettő megúszta a gyermekmentést, ők hiányoztak aznap a megfelelő gyermekintézményből, mert a nagyanyjuk az orvosi rendelőben ült velük.

„Az ideiglenes intézeti beutalás akkor szüntethető meg, ha az anya gondoskodni tud a gyerekek megfelelő elhelyezéséről” – mondja ki az államigazgatási határozat. Sz.-né, szerencséjére, január végén megtalálta a SZETA-t. Az államigazgatási határozat helyébe gyorsan született egy új, amely szerint az anya felgyógyulásával a 24 négyzetméter már megfelelő elhelyezés. Össze lehet gyűjteni a papírokat, a gyerekeket (bőgve rohannak az anyjukhoz három különböző intézetben), lehet újra igényelni családi pótlékot (ezt a GYIVI azonnal letiltotta), lehet keresgélni a gyerekek ruháit, tanszereit. Happy end, a gyermekvédelem megengedi, hogy ott maradjanak nyolcan a 24 négyzetméteren. (Ha rendesen viselkednek.)

• A létminimum alatt