Neményi László

Nyomtatóbarát változat

Beszélő: Azt mondtad, hogy a nacionalizmusnak három alapeleme van. A nacionalista először is meg van győződve arról, hogy mindenkinek tartoznia kell egy nemzethez, de csak egy nemzethez. Másodszor úgy véli, hogy a világ nemzetekből, és csak nemzetekből áll. Harmadszor pedig úgy gondolja, hogy a nemzeti lét egy többé-kevésbé jól definiált területhez kötődik. Ebben az értelemben a letűnt kommunista rendszerek akár nacionalistáknak is nevezhetők. Azt sugallták alattvalóiknak – néhol beléjük sulykolták –, hogy tökéletes nemzetállamokban élnek. Ez ugyan nem volt igaz, de a nacionalista alapelvek érvényességének elismerését jelentette. Nacionalizmus-definíciód tükrében hogyan értelmezhető az a gyakran használt hasonlat, hogy a kommunizmus „befagyasztotta” a nacionalizmust, és bukása után a fortyogó indulatok gejzírként törnek elő?

– Egy tekintetben értelmezhető. Én természetesen nem fogadom el a nacionalista világképet, a világ nem úgy van berendezve, ahogy a nacionalisták elképzelik. De mindenképpen szeretném hangsúlyozni, hogy a nemzet valódi politikai kategória, teljesen autentikus kategória. Ha egy politikai kategóriát befagyasztanak, akkor annak következményei lesznek. A kommunizmus egy tekintetben mégis befagyasztott valamit: azt mondta, hogy a nemzetek fejlődésének vége van. Tehát az lesz, ami van, és új nemzet nem jön létre. (Most tekintsünk el Jugoszláviától, vagyis a macedónoktól és a boszniai muszlimoktól.) Legalábbis a tömbön belül ez volt a helyzet. Ezzel szemben az igazság az, hogy a nemzetek változnak, a nemzeti identitás változik. Van ugyan folyamatosság, ez magától értetődik. De én úgy érzem, hogy egy tizenkilencedik századi magyar nem ismerné ki magát a mai Budapesten: nemcsak azért, mert a város megváltozott, hanem azért, mert a magyarok már másként gondolkodnak. Onnan indult az egész, de már más, tehát a nemzeti identitás megváltozott. Tudok erre egy nagyon jó példát mondani. Eugene Weber, a kaliforniai történészprofesszor írt egy könyvet Pensants into Frenchmen, tehát Parasztokból franciák címmel. Nagyon világosan mutatja be a Franciaországban 1870 és 1914 között lejátszódott modernizációs folyamatot, amely révén parasztokból franciák lettek. Tehát létrejött a francia tudat, ami egyszerre modernebb tudat, polgári tudat, ugyanakkor a modernizációs folyamat felerősítette az etnikai tudatot is. Előadásomban kifejtettem, hogy a nemzetfogalomnak két oldala van: a polgári és az etnikai oldal. Mindkét oldal fontos, szerves, elkerülhetetlen. Azt akarom a francia példán illusztrálni, hogy a nemzettudat állandóan változik. A kommunizmus ezt leállította. Azonban nem tudta teljesen megbénítani. Egyrészt megpróbálta kiaknázni, kihasználni: Ceausescu a legkirívóbb példája ennek. S ugyanakkor a társadalom az etnikai identitásra redukálódott, nemzeti identitás révén próbált szert tenni valamiféle polgári szabadságra. De ezt az etnikai identitás révén nem lehet elérni. Tehát a társadalom saját magát vezette félre, és rosszul járt. Ez alapvető problémája az elmúlt negyven évnek. Ma pedig az a probléma, hogy mivel a kommunizmus nemcsak befagyasztotta, hanem meg is semmisítette azt az intézményrendszert, amely a nemzet polgári oldalát érvényre segíti, ezért a nemzetbenvalóság, a nemzetben való gondolkodás a domináló ideológia a politikában. S mint az előadásomban is igyekeztem ecsetelni, egyes problémákat nem lehet az etnicitáson keresztül megoldani, még megközelíteni sem. Szerintem ez az alapvető probléma.

Beszélő: Az érem másik oldala pedig az, hogy a deffenzívába szorult modernizáló, nyugatosító erők – részben nyilván a vitaszituáció teremtette kényszerből – a nemzetfogalomnak szinte kizárólag a polgári oldalát hangsúlyozzák. Ez pedig már csak azért is problematikus, mert a szerződéselvre alapozott ideáltipikus liberális állam – ennek könyvtárnyi irodalma van – spirituálisan üres, és nem rendelkezik elegendő integrációs erővel. Említetted előadásodban, hogy nem akarsz politizálni. Mégis megkérdezném: milyen a bölcs, sikerrel kecsegtető liberális, modernizáló politika ebben a kérdésben?

– Tényleg nem akarok politizálni, de mivel erről egyszer már nyilatkoztam a nyilvánosság előtt, megismételhetem az akkor elmondottakat. Nagyon röviden és hangsúlyozva, hogy nem tanácsokat akarok osztogatni: én úgy látom, hogy mivel a nemzet tényleg autentikus élménye a társadalomnak, a liberális erőknek és a baloldalnak is ki kell alakítania egy stratégiát ezzel kapcsolatban. Mit ért azon, hogy ő magyar? Mi egy magyar liberalizmus? Természetesen ennek vannak nemzetközi aspektusai is, de most a magyar aspektust kívánom aláhúzni. Az egész dolog arra megy ki, hogy a baloldal (most a liberálisokat idesorolom) átengedte ezt az egész problémát a – minek is nevezzem? – jobboldalnak. Tehát monopolhelyzet alakult ki gyakorlatilag. S ez politikailag egyrészt felelőtlenség, másrészt ostobaság. Mert miért kellett átengedni? Miért nem sikerült a magyarországi liberalizmusnak kialakítania egy olyan stratégiát, amely magában foglalja a nemzetbenvalóságot? Ezáltal edukatív, nevelő szerepet is játszhatott volna a társadalommal szemben. Mert így a társadalom csak egyfajta nacionalizmussal vagy nemzetbenvalósággal találkozik, azzal, amelyet a jobboldal hangoztat. Hogy ez miért így történt, nem tudom megmagyarázni. Csak azt tudom mondani, sajnálom, hogy így történt. De még lehet másképpen is.

Beszélő: Köszönöm a beszélgetést.

• Belföld