A kelet-közép-európai térségben a „megbékélési” kísérletek és a rájuk következő csalódások sajátos csoportját alkotják azok, amelyek szorosan kötődnek az egykori Osztrák–Magyar Monarchia területéhez, pontosabban olyan közösségeket érintenek, amelyek túlnyomó többségükben vagy teljesen az egykori K. u.K.-birodalom területén élnek – vagy csak éltek, mivel már kitelepítették onnan őket.
Beszélő: Napjaink uralkodó európai irányzata az integráció. Országaink közös célja, hogy bekerüljünk egy ilyen, integrálódott Európába. Ugyanakkor éppen ez a földrajzi térség – Közép-Európa – az, ahol felerősödnek különállást, nemzeti érzületek, sőt a nacionalizmus is fel-felüti fejét. Úgy tűnik továbbá, hogy a politikának az az önmeghatározása, hogy nemzetinek vallja magát, a közeljövőben meghatározó lesz térségünkben. Sokan ebben ellentmondást látnak.
Ami 1989. november 17. után elsősorban Prága utcáin, de általában Csehország- és Szlovákia-szerte is történt, politikailag alapjában változást jelent: kártyavárszerűen összeomlott a bolsevik diktatúra (amelyet Csehszlovákiában az ostoba jelzővel illethetünk), és történelmi szempontból egyedülálló folyamat indult el. Mindenki érezte: a rendszer összeomlása oly gyors, hogy illene a drámai jelzőt adni neki.
V.: A történelmi koncepciók és a politikai elképzelések általában abból indulnak Iá, hogy a történelemnek van valamiféle „értelme”, „célja”. A most lezárulóban lévő korszak után – amelyet nehéz lenne egyetlen szóval vagy akár egy bővített mondattal is jellemezni –, hogyan látja a politológus, aki immár gyakorló politikus is: volt a háború utáni időszaknak értelme? Ha igen, merre tartott közös történelmünk?
P.: Ez egy hosszabb esszére való kérdés.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
8 év 14 hét
10 év 39 hét
10 év 43 hét
10 év 43 hét
10 év 44 hét
10 év 45 hét
10 év 45 hét
10 év 47 hét
10 év 47 hét
10 év 47 hét