Skip to main content

U. V. [Somogyi János]

U. V. [Somogyi János]: Posztumusz

Salgótarján – 1956. december 8.


A nógrádi lankás dombok közötti elhagyott országúton fékező fekete Pobjedából géppisztolyos pufajkások ráncigálták ki a két meggyötört férfit. Hazamehettek – mondták nekik, és levették a kezükről a bilincset. A szemtanú még látta, hogy a két ember eltűnik az emelkedő mögött, majd nem sokkal később hallotta a rövid sorozatokat és az egyes lövéseket.

A felismerhetetlenségig összeroncsolt, összerugdalt és szétlőtt arcú két férfit 1956. december 12-én tartóztatták le.


U. V. [Somogyi János]: Mi mire alkalmas?


„Az volt az igaz Magyarország,aminek a határát még három tenger mosta.”

„Mennyivel jobb lenne, ha a sok orosz elmenne már a fenébe.”

„’56-ban forradalom volt, és nem ellenforradalom.




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon