Szegő János: A zavar ereje

Amikor senki („Sem én, sem te, sem ő”) nem tehet valamiről, akkor a személyes felelősség kérdése nemhogy lényegtelenné zsugorodna vagy megszűnne, hanem éppen ellenkezőleg: árnyéka az összes szereplőre, az én-te-ő paradigma mindegyik tagjára rávetül. Oszthatatlan, közös teher lesz. Felelősségboltozat. Mestyán Ádám líravilágában ebből az eredendő feszültségből energia szabadul fel, és olyan jellegű progresszív erő képződik, amely utat tör magának a szilárd vagy szilárdnak hitt, de mindenképpen kötött struktúrák (család, párkapcsolat, nyelv, otthon) között.

• Tovább

Szegő János: Költő a toronyban

A cikk a Beszélő friss számában olvasható.

• Tovább

Szegő János: Személy szerint

• Tovább

Szegő János: Libapoétika

• Tovább

Szegő János: Eurüdiké s a fanta

Ha Erdős Virág könyvében volnék fabulaelem, kijelenthetném, hogy ebben a novellavilágban szerepelni: jó, mert olyan történeteknek lehet másféle szereplője az ember (a figura), amelyekkel úgy pár ezer röpke éve nem szokás viccelni, mert vagy szakrális szövegek lettek, vagy eleve átszövi a róluk alkotottakat a tragikum.

• Tovább

Szegő János: Megy Vuk?

Nem tudni, hogy az ajkai Meseparkban lévő Vuk-szobrot simabőrűek vagy szimpla kretének firkálták-e össze horogkereszttel, de a mesehősök rezignáltan veszik tudomásul, hogy úgy látszik, ők sem úszhatják meg. Pedig ők egy másik oldalhoz, pontosabban más lapra tartoznának. Sokan már ott tartanak, hogy át akarják íratni magukat.

• Tovább

Szegő János: Kettőstalálatok

A 2007-ben megjelent két különböző műfajú Szi­lá­gyi Ákos-könyv, a majdnem hatszáz oldalas Halálbarokk és az alig ötvenoldalas Franci találóan és érzékenyen modellálja Szilágyi gondolkodói és költői alkatát. Pontosabban azt, hogy Szilágyinál a két tevékenység mennyire egy tőről fakad, és hogy kettős találatokat visz be folyamatosan.

• Tovább

Szegő János: Megtévesztő Vendég-szövegek

Vendégségben vagyunk az egybenyitott, tágas térben, mely láthatóan két külön részből nyílik egybe, hogy aztán otthonosan elnyeljen mindenkit. Körülöttünk emberek, leginkább az arcuk, vagy amit annak gondolnak, és a hangjuk. Hasonlítanak egymásra, mintha már láttuk volna őket, vagy csak a történeteik ismétlődnek, melyeket foszlányokban hallunk? Az ablak nyitva, metsző a hideg levegő, most ment el az utolsó villamos a ház előtt. Maradunk.

• Tovább

Szegő János: Így vagy úgy, avagy olvasni tudni kell

Lajka kutyáról, akit ötven éve, éppen november negyedikén lőttek fel az űrbe, eddig azt hittem, hogy kan kutya volt, és ebből a könyvből tudtam meg, hogy szuka volt szegény. Azt is a könyvből tanultam meg, hogy mi a teendő akkor, hogyha vízesés tetején találjuk magunkat. A lényeg, hogy lefelé ússzunk, és ne próbáljunk meg jópofizni, beúszni a vízesés mögé. Valamint azt is innen ismerem immáron, hogy hogyan tér vissza a nevetés kora hajnaltól késő reggelig egy szürke város életébe, keringésébe, hogyan áll meg az idő, egy „hatalmas, orkánerejű nevetésbe merevedve”. Röhög az egész osztálytársadalom. Sok dolgot lehet ebből a könyvből megtanulni.

• Tovább

Szegő János: „Átélt, de sokkal inkább kitalált mesék”

• Tovább