Skip to main content

Szakolczai Attila

Szakolczai Attila: „Amíg a gyertya el nem égett” – Özvegyek a 301-es parcellában és a katonai ügyészségen

2013. június 5.

Budapest Főváros Levéltárában, a Budapesti Katonai Ügyészség iratainak rendezése közben bukkantam arra az ügyre, amelyből most huszonnégy jegyzőkönyvet közreadok. Az ügy maga érdektelen; a tanúk egy részétől felvett kihallgatási jegyzőkönyvek azonban az 1956-os forradalmat követő megtorlásnak egy eddig kevéssé ismert oldalát mutatják meg: ahogy azt a perbe fogottak (és kivégzettek) hozzátartozói kényszerültek megélni.

Szakolczai Attila: Szegény történelem


Ez itt a vértanúk vére, hirdeti Jobbágyi Gábor kötete, amit a kiadó azzal ajánl az olvasóknak, hogy most „végre megismerkedhetnek a való tényekkel”, „mi történt 1956–57-ben Magyarországon”, vagyis a forradalom alatt és az azt követő megtorlás során. A pontosság ugyanúgy nem erénye a kiadónak, mint a szerzőnek, hiszen Jobbágyi könyve időben jóval túlnyúlik a megadott határon (a kötet szereplői közül Angyal Istvánt 1958-ban, Mansfeld Pétert 1959-ben, míg Fáncsik Györgyöt már 1960-ban ítélték el jogerősen, illetve végezték ki), de tartalmában sem az, mint aminek mondják.

Szakolczai Attila: Történelmi játék-múlt


A Kiscelli Múzeum Régi idők karácsonya című kiállításának segítségével fiatalok, kevésbé és még kevésbé fiatalok egyaránt megpihenhettek egy kicsit saját gyerekkoruknál. Ki-ki találhatott olyat, amivel maga is játszott vagy játszhatott volna egykoron, és a tárgyak bizonyára sokakban felidéztek valamennyit a rég vagy kevésbé régmúlt, de mindenki számára kedves, mert gyermekként megélt időkből. Aki ott járt, jól járt, hiszen ahogy hírlik, hasonló már nem lesz. Sajnos.

A sok szép játék között a rendezők üveglap mögé rejtettek egy kevésbé kellemes külleműt.


Szakolczai Attila: Az amnesztia


A kegyelem jó dolog,
de előbb egy kicsit akasztunk.
Felix zu Schwarzenberg, 1849

Ennek az egésznek a tendenciája nincs rendben.
Kádár János, 1957

Nagyobb mérvű politikai változások természetes hozadéka valamilyen amnesztia. Amnesztiát hirdettek a Szovjetunióban Sztálin halálát követően, Magyarországon 1945 után, majd 1953-ban, az új szakasz jegyében. A „Rákosi és társai által elkövetett párt- és népellenes bűnök kijavításáért” is sorompóba lépő Kádár-kormányzattól joggal várhatta volna a magyar társadalom a közkegyelmet.







Szakolczai Attila: Itt a mítosz, hol a mítosz?!

Nyilvánvaló, hogy a Beszélő nem adhat teret a végtelenségig Eörsi Lászlóval folytatott vitámnak, mégis jó lenne, ha a szerkesztőség lehetővé tenné neki, hogy kifejtse: mit tekint annak a mítosznak (szerinte „nagyszerű esemény”, szerintem „emberfeletti történelmi esemény”, a tárgy szempontjából érdemi különbség nincs), amelyet én Jankó Piroskáról írt tanulmányomban szerinte koncepciós módon lerombolni törekedtem. Én kísérletet tettem állításának értelmezésére, ő eredményemet nem fogadta el, de a másodszor is címbe emelt szintagma értelmezé­sével adós maradt. Tartozom ezzel a pártfogó javallattal Eörsinek, aki a Beszélő hasábjain publicitáshoz juttatta egy kis példányszámú kötetben megjelent szövegemet, ő pedig a magyarázattal tartozik a lap olvasóinak. Hagyjuk a hadova hintát, elő a farbával!

Szakolczai Attila: Piroska és farkasai

Eörsi László szerint mítoszrombolás Jankó Piroskáról írt tanulmányom, ezt a címen kívül kétszer is állítja. De vajon mi az a mítosz, vagyis emberfeletti történelmi esemény, amelyet szerinte rombolni törekedtem, és amelyet ő védelmébe vesz? Magam nem tekintem, ennélfogva nem neveztem mítosznak sem a Jankó Piroskának tulajdonított cselekményt, sem az ellene folytatott eljárást, mivel, tisztában lévén a szó jelentésével, sem a vád tárgyává tett borzalmas bűncselekményt, sem a Jankó elleni embertelen eljárást nem tekintem emberfelettinek. Mítoszról tehát az én szövegemben nincs szó, legfeljebb Eörsi olvasatában.

Szakolczai Attila: Téblábolás Budapesten

Az 1956-os forradalom és szabadságharc története iránt az ötvenedik évfordulón világszerte megnőtt a figyelem, amit sajnálatosan tovább növelt a magyar belpolitikai feszültség egy idejű látványossá válása. Kiadványok sokasága jelent meg ötvenhatról, de a mennyiségi szempontok szerint mindenképpen gazdag választékból is biztos sikernek ígérkezett az üzleti világban és a művészi körökben egyaránt ismerős nevű szerző, Michael Korda könyve (Utazás a forradalomba. Személyes emlékeim az 1956-os magyar forradalomról. Vince Kiadó, 2006), amely a köztörténeten túl Korda személyes történetébe is betekintést ígért.

Bárdos András, Szakolczai Attila: „Mi a börtönben négy évig győztesnek éreztük magunkat”

Göncz Árpáddal az időszerű és időszerűtlen 1956-ról Bárdos András és Szakolczai Attila beszélget


Ha 1956-ot értékeljük, közöttünk egyetlen különbség van, mégpedig az, hogy én átéltem, ti, mert fiatalabbak vagytok, nem. ’56 közvetlen emléke már elhomályosodott, így hát igen sokféle, egymással akár ellentétes nézőpontból szemléljük. A forradalmat megélő idős generáció már kihalóban van, a fiatalabb nemzedékekre – amelyek ’56-ról gyakorlatilag semmit sem tudtak, illetve amit tudtak, az hamis és zagyva volt – vár a jövőben, hogy 1956-ot tágabb összefüggéseiben értékeljék.

Szakolczai Attila: Az 1956-os magyar forradalmat követő politikai megtorlás áldozatainak hiteles névsora


A szamizdat-Beszélő 1988/3 (25.) számában jelent meg először nyomtatásban az ’56-ot követő megtorlás során kivégzettek névsora. Ezért úgy véljük, természetes, hogy a tudományos kutatás eredményeképpen megszületett hiteles névsort is ez a lap közölje először.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon