Skip to main content

Lányi András

Lányi András: Átmeneti demokrácia

A köztársaság állapota


Nálunk az 1989-es rendszerváltozással kapcsolatban a „demokratikus átmenet” kifejezés vált közkeletűvé, és különös módon senkinek se tűnt fel, hogy ez nem átmenetet jelent a demokráciába, hanem a demokrácia átmeneti jellegét sejteti. Ez az össznépi nyelvbotlás történelmi tapasztalatot tükröz: az alkotmányos demokrácia korszakai (pillanatai?) Magyarországon mindig rövid átmenetet képeztek két nem-demokratikus politikai berendezkedés között.

Lányi András, Lehrstück Mária: Széljegyzet egykori vitákhoz


„S mert minden megy szét és gyűlölni fáradt
vagyok, csupán álmatagon utállak.
Nebich. Vollendete Sündhaftigkeit!
A jövő – bízom – mindkettőnket ejt,
Orrontja majd, hogy alle beide stinken
s egyformán: összefügg mindennel minden..




.”
(Petri György: Széljegyzet egy vitához)

Vagyis 1981-ben a jövő még afféle „hiteles helynek” számított. Erről ennyit. Szívesebben írnék Petri verseiről, ami belőlünk egyáltalán említésre méltó, ott megvan. És ha már Petri, minek írni, miért ne inkább olvasni, nem?

Ehelyett.





Lányi András: Az értelmiség útban van…


Mai könyvkiadásunkra a tegnapi cenzúra nyomja rá bélyegét: a kiadói tervek a tilalmi listák nyomán készülnek. Bűnjelből, csempészáruból olvasmánnyá lesz a néhai szamizdat-butik (összetéveszthetetlen echtungarisch kifejezés) kínálata.

Lányi András: Gátat a feledésnek

A  nyolcvanas évek végén Magyarországon összehasonlíthatatlanul kevesebben érezték elviselhetetlennek a pártállami rendszert, mint a kommunista tömb más országaiban. Silánynak, hazugnak, szegényesnek és nevetségesnek akárhányan, de ez még kevés ahhoz, hogy egy rendszert megdöntsenek. Nem is döntötték meg, nem is lehetett. Annyira alaktalan volt. S főleg, hogy senki se védte igazán. Átalakításában maga a nómenklatúra járt az élen.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon