Skip to main content

Kis János

Kis János: Tulajdon és igazságosság

2016. március 15.

Havas Gábornak, akivel együtt csináltuk a Beszélőt, amikor még mindaz előttünk volt, ami azóta mögénk került.

A 19. század első felének liberálisai egyetértettek abban, hogy a szabad és egyenlő emberek alkotta társadalom ideáljának az „éjjeliőrállam” és a gazdasági laissez-faire párosa felel meg. Abban is egyetértettek, hogy ideális esetben az állam minden ember alapvető jogait tiszteletben tartja és tiszteletben tartatja, s hogy ahol ez a feltétel teljesül, ott nincsenek további, disztributív követelmények. Bármely elosztás igazságos, ha igazságos eljárásban hozták létre, mindenkinek joga van mindenhez, amit igazságos eljárásban – mások jogait nem sértve – szerzett meg; ezért aztán az erőforrások állami kényszerrel való újraelosztása részint indokolatlan, részint egyenesen jogsértő. A disztributív elvek létének tagadása és az „éjjeliőrállam” helyeslése szorosan összefüggött, ugyanannak az éremnek a két oldala volt. Írásom ezt a kettős tézist veszi szemügyre.

Havas 70 – I. kötet >>>
Havas 70 – II. kötet>>>

Havas Gábornak, akivel együtt csináltuk a Beszélőt, amikor még mindaz előttünk volt, ami azóta mögénk került.

Kis János: Liberalizmus a harmadik köztársaságban

2014. október 1.

1 hozzászólás


A Beszélő és a Szuverén szerkesztőinek

Az alábbi esszét két olyan közösségnek ajánlottam, melyeket különösen közel érzek magamhoz. Azt szerettem volna, ha megosztva jelenhetne meg a Beszélő és a Szuverén internetes felületén. Hálás vagyok a két lap szerkesztőinek, amiért ezt lehetővé tették. Az első négy szakasz a Szuverén, a további hét pedig a Beszélő honlapján olvasható.

Kis János: Hogyan lettünk liberálisok?

2014. február 12.

Kiről szól ez az írás? Kit fed a többes szám első személy? A demokratikus ellenzék mérvadó köreit? Az SZDSZ alapítóit? Azoknak az értelmiségieknek a sokaságát, akik ’89 után liberálisként határozták meg magukat? Ezt nem szeretném eldönteni. Egyetlen személy egyetlen szövegére szűkítem le a látószöget. Ottilia egy kevéssé ismert, 1989-es megnyilatkozásáról lesz szó, mely a Századvég című folyóirat körkérdésére válaszol.

Kis János: Az összetorlódott idő – Második nekirugaszkodás

2013. május 5.

3 hozzászólás

1. Bevezetés1

Az 1990. évi választások működésbe hozták a harmadik köztársaság alkotmányos gépezetét. A 2010. évi választások szabad kezet adtak a gépezet szétveréséhez.

Hogyan kerülhetett sor a köztársaság lerombolására húsz évvel a létrehozása után? Önként kínálkozik, s a baloldalon sokakat vonz egy egyszerű válasz. Ami 2010 májusa után történt, csupán betetőzte a jobboldal két évtizedes törekvéseit. Amikor kormányon volt, a jobboldal mindig az ellenzék marginalizálására, amikor ellenzékbe szorult, mindig a kormány megbénítására törekedett. Önmagát mindig is az ország természetes vezetőjének, a baloldalt mindig is hatalombitorlók gyülekezetének tekintette; az 1989-es alkotmánnyal soha nem azonosult.

Kis János: A féltett gyermek


Történetünk hősét a szülei Sacinak szólították. Édesanyja valószínűleg nem egy kis vasgyúróról álmodott. Inkább olyan gyereket kívánhatott magának, aki igényli a féltő gondoskodást.

Ez a fiú igényli is. Életének minden későbbi helyszínére magával viszi otthon kapott nevét, így adva a világ tudtára, mennyire jó volna, ha mint féltett gyermekkel bánna vele.

Érzelmi biztonságot az egyetem ritkán kínál. Sacinak olyan tanára se sok volt, akire legalább felnézhetett volna.




Kis János: Vannak-e emberi jogaink?

Előszó a harmadik kiadáshoz


Ez a könyv: morálfilozófiai tanulmány az emberi jogokról. Megközelítése nem a megfigyelőé, hanem a résztvevőé. Nem azt kérdezi: miért hiszik emberek, hogy pusztán azért, mert embernek születtek, jogok illetik meg őket. Kérdése ez: miképpen igazolható, hogy ez a hit igaz.

Mi sem egyszerűbb, gondolnánk. Munkám a nyolcvanas években íródott. Az emberi jogok híve a Magyar Népköztársaság belső törvényeire nem sok eséllyel hivatkozhatott, ez igaz. De csak föl kellett lapoznia az emberi jogokat kinyilvánító nemzetközi egyezményeket.


Kis János: A dramaturgia hiánya


Termékeny vitára akkor van lehetőség, ha a szembenálló felek hasonló módon írják le a kérdéseket és a versengő válaszokat. Ha a vita tárgya politikai, mindig komoly feladat eljutni idáig. Az akadályok néha leküzdhetetlennek tűnnek. A megosztottság túlságosan mély lehet, alapvető világnézeti meggyőződéseket mozgósíthat. Az egyik fél – esetleg mindkettő – előítéleteket táplálhat a másik iránt.

A státustörvény a nehezen vitatható ügyek közé tartozik.


Kis János: A kisebbségi kérdés az új világrendben


Bevezető[1]

A nyugati politikai elmélet és a kelet-európai etnikai viszonyok c. tanulmányában Will Kymlicka azt javasolja: fogadjuk el, hogy a nemzetépítő állam adottság, és korlátozzuk vizsgálódásainkat arra, hogy a különböző nemzetépítési stratégiák mit kezdenek az etnokulturális sokszínűség tényeivel.


Kis János: Státustörvény

Magyarország válaszúton


A státustörvény a Fidesz-kormány dédelgetett gyermeke. Ha van valami, amit Orbán és társai meggyőződésből csináltak, ez az. A sors iróniája, hogy kormányra kerülésük óta semmiért nem fizettek akkora árat, mint kedvenc teremtményükért. Ha a választásokon elbuknak, vereségük okai közt előkelő helyen lesz a nemzetközi zűrzavar, melybe a státustörvény Magyarországot sodorta.

Orbánék a jelek szerint abban bíztak, hogy a Nyugatot hidegen hagyja az ügy, a magukra maradt szomszédok zúgolódásával pedig nem kell törődni. Elszámították magukat.


Kis János: Húsz év múltán


Húsz év nagy idő egy ember életében. Hát még ha közben a világ is akkorát fordul, mint a Beszélő indulása óta. Ennek a húsz esztendőnek közel felét az illegális Beszélő szerkesztőivel töltöttem el. Közös vállalkozásunk ráadásul nem kenyérkereseti tevékenység volt, de még csak nem is hivatás, hanem életforma. Állandó készenlétet kívánt, nem ismerte a határt magánélet és köztevékenység között. Azok a napok mégis végtelenül távolinak tűnnek.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon