Skip to main content

Gerő András

Gerő András: A fogalmak foglya

Bibó István a XIX. század második felének magyar történelméről


A közeg


Bibó Istvánt 1956 után kettős érzület vette körül. Az ’56 mellett elkötelezettek, majd a demokratikus ellenzék egyfajta szent tehénként kezelte, megkérdőjelezhetetlen morális tekintélyként tisztelte.[1] E tekintetben 1979-ben bekövetkezett halála sem hozott változást: Bibó tisztelete töretlen maradt. A morális tekintély, Bibó háttérbe szorítottsága annak is kedvezett, hogy az erkölcsi súly intellektuális erővé váljék – nézeteit sok esetben kritikamentesen illett kezelni.

Gerő András: 1984: szekrénysor, Lada, víkendház


1984 pont olyan év volt, mint a többi. Nem a nagy fordulatok, nem a jelentős megrázkódtatások, nem a látványos változások esztendeje. A világban – ahogy azt már megszokhattuk – időnként nagy balesetek történnek. Az indulat politikusokat gyilkol, akik életben maradnak, tárgyalgathatnak egymással. Mocorognak emberek és dolgok, de nincs lényeges változás, 1984 békeév.

A magyarországi események is a megszokott képet mutatják. A hatalmon lévők hatalmaskodnak, az ellenzékiek ellenzékieskednek. Stabilitás és nyugalom van – legalábbis az itt élők nagy többsége számára.


Gerő András: Becsületszó

– Teleki László esete –
„Együttlélegzők” – Kis magyar konspirációtörténet


A levél

1860. november 26-án Teleki László gróf, a magyar emigráció csúcsszerve, a háromfős Magyar Nemzeti Igazgatóság tagja levelet ír Kossuthnak. Van miről értekezniük. Az 1859-ben kiéleződött francia–olasz kontra Habsburg ellentét nagy lehetőségekkel kecsegteti az 1848/49 folytatásában érdekelt emigránsokat. Az olasz egységfolyamat – ami összeütközést jelent az itáliai tartományokat is birtokló Habsburg-főhatalommal – élvezi a franciák nem teljesen önzetlen támogatását.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon