Skip to main content

Erdősi Anikó

Erdősi Anikó: Mezítelen tekintetek


„Az emberi együttérzés alapja az, hogy a földi élethez kötődik.”
Peter Kemp:
 Együtt érezni valakivel

Művészet

Nem művészet. Amit ezen a kiállításon látunk, az nem művészet. Bár művészeti múzeumban, falakon bemutatott képeket találunk, ami megfelel a művészeti produktumok ma elterjedt intézményes közlési formájának, de itt most mégsem művészetről van szó. Akkor miről? Miről szólnak, miről tanúskodnak ezek a képek?

Embertörténetről. Feketén-fehéren. Szikáran, mégis a leggazdagabb nyelven.






Erdősi Anikó: „Most kezdjem újra az életem?”

Eperjesi Ágnes két kiállításáról


komoly
Könnyed, sőt komolytalan kérdésnek is tűnhet a címként idézett képszöveg. Pedig komoly dolgokról van szó, komolytalanul. Vagy komolytalanról, komolyan. Azaz, épp annyira komolyan és komolytalanul, amennyire az életet komolytalanul, illetve komolyan lehet venni. Eperjesi Ágnes új képsorozatai ugyanis meghökkentően őszintén, minden sallang és cizelláltság, minden mellébeszélés és pátosz nélkül merítenek nagyot a létet – azon belül pedig speciálisan a női létet – meghatározó kérdések halmazából. Kiskanállal. Azaz pont akkorával, ahogy az még jó.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon