1993 nyarán a Szolidaritás Szakszervezet megbuktatta saját kormányát. Az előrehozott őszi választásokon fényes győzelmet arattak a posztkommunista szociáldemokraták, a jobboldal zöme pedig be sem került a parlamentbe. „Varsó elesett!” – kiáltotta ekkor az Antall-kormány hadügyminisztere. Az 1994-es magyar választási eredmények kínálják a párhuzamot, de ezt hiba lenne eltúlozni.
Az 1993-as választások története 1991 októberében kezdődött.
1984. október 19-én, pénteken késő este egy zúzódásokkal teli, vérző férfi jelent meg egy toruni plébánián, majd a rendőrségen, és elmondta: emberrablók fogságába került Jerzy Popieluszko, az ismert katolikus pap. Ő maga, Waldemar Chrostowski gépkocsivezető, aki szabadidejében barátságból szokta kísérni és szállítani a lelkészt, életét kockáztatva szökött meg a rendőrruhát viselő banditáktól. Az elbeszélésből kiderült: egy bydgoszczi miséről tarottak Varsóba egy másik paptól kölcsön kapott öreg VW Golffal, amikor közúti ellenőrzés címén megállították őket.
„Nem engedjük fasizálni a szocializmust!” – hirdette 1968-ban a tüntető lódzi diákok egyik röplapja. A tiltakozás egy darabig eredménytelen volt, de nem alaptalan.
A roppant zavaros előtörténetet nehéz összefoglalni, de a lényeg az, hogy a Lengyel Egyesült Munkáspárton (LEMP) belül évek óta heves belső hatalmi harc folyt az öregedő, bár a gyeplőt 1956 októbere óta szilárdan kezében tartó Gomulka első titkár utódlásáért.
Pálfy József, az ismert külpolitikai kommentátor a Magyar Rádió 1970-es szilveszteri kabaréjában ezt énekelte Brandt NSZK-kancellár szerepében, a Szabad szél című szovjet operett egyik dalát átalakítva: „Scheel, Scheel, szállj keletről hozzám! Scheel, Scheel, új szerződést hozzál!”
A szabad demokrata nyugatnémet külügyminiszter valóban dolgos esztendőt hagyott maga mögött. Hiszen alig lépett hivatalba 1969 őszén a szociáldemokrata német kormányfő (1920 óta az első!), az új koalíció máris nekilátott a híres Ostpolitik megvalósításának.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
8 év 3 hét
10 év 29 hét
10 év 32 hét
10 év 32 hét
10 év 34 hét
10 év 34 hét
10 év 34 hét
10 év 36 hét
10 év 37 hét
10 év 37 hét