A halálraítélt elhatározta, hogy szíve utolsó dobbanásáig úgy él, mintha nem órái vagy percei lennének hátra, mintha biztos volna benne, hogy még hosszú-hosszú életút áll előtte. Keményen viselkedett eddig is, s ezután is így lesz. Nem kért kegyelmet, mert ezzel elismerte volna a rá mért ítélet jogosságát, annak a hatalomnak a legitimitását, amely törvényt ült fölötte. Méltón élt, méltón kell meghalnia.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
8 év 7 hét
10 év 32 hét
10 év 36 hét
10 év 36 hét
10 év 38 hét
10 év 38 hét
10 év 38 hét
10 év 40 hét
10 év 41 hét
10 év 41 hét