Skip to main content

Szarajevó

Nedjad Freiet: Ne hidd el, hogy a hó fehér!


Igen, ott voltam én is, amikor kétszázezren kivonultunk a barikádok elé. Azt hittük, hogy másodszor is megakadályozhatjuk a háború kitörését. Aztán lőttek ránk a szerbek. Lőttek, mi pedig nem futottunk el. Az járt a fejemben, hogyha most nem tudnak megfélemlíteni bennünket, ha most ki tudunk tartani, ha most be tudjuk bizonyítani, hogy mi nem lövünk vissza, akkor béke lesz. Nem lett. Helyette lebombázták a várost.

Később is mindig hittünk valamiben. Hogy a józan ész…, nincs józan ész. Aztán azt mondtuk, hogy Európában, a XX. század végén nem lehet…, de lehet.


[Bevezető]


Szarajevóról nem lehet eleget írni és beszélni. A Városban a hivatalos adatok szerint csak június utolsó hetében összesen 37 személy vesztette életét.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon