Skip to main content

kormány

A PlanEcon jelentése Magyarország pénzügyi helyzetéről

(1987. szeptember)


A Beszélő bevezető jegyzete[SZJ]

A PlanEcon vállalkozásként működő gazdasági elemző intézet; székhelye Washington. Előző (1987. áprilisi) magyar vonatkozású jelentését a Hírmondó 24. (1987/2.) száma közölte. Az újabb PlanEcon-jelentés közreadását két okból találtuk indokoltnak. Az első: a magyar állam külső adósságairól a hazai közvélemény nem kap átfogó tájékoztatást – márpedig az államadósságok kezelése gazdaságunk sorsdöntő tényezője.


Zuglói László [Árva László]: A radikális gazdasági reform perspektívái Magyarországon


Gazdasági reform és politikai reform

A nyolcvanas évek második felére, amikor az ország pénzügyi helyzete ismét válságossá vált, és az 1985-ös mesterséges, meg nem alapozott minifellendülés is kifulladt, a reformközgazdászok eljutottak odáig, hogy kimondták: a radikális (vagyis a tőkepiacot rehabilitáló) gazdasági reform csak radikális politikai reform után képzelhető el, mivel a kommunista párt nem fog magától kivonulni a gazdaságból, és nem fogja feladni azt az intézményt, amely vezető szerepét – elvben – indokolja, és legitimálja a termelési eszközök állami tulajdonát.


Csonka Dénes [Bauer Tamás]: Győzelem – öngól után

Az Országgyűlés téli ülésszakáról


Az ország, sőt világ figyelmének középpontjába került szeptemberi ülésszak után a decemberit nem övezte különösebb érdeklődés, és különösebb visszhangja sem volt.

(k. j.) [Kis János]: Tézisek – miről is?


A politikai rendszerre nyomás nehezedik.

Az évtizedek kezdete óta valóságos egyesületi robbanás következett be; a pártvezetés, hogy kézbe vegye a társadalmi önszerveződést, mindjárt az elején megszigorította az egyesületek alapításának és működésének jogi feltételeit –ám az egyesülési kedv nem csökken, s végül áttör a követelés, hogy alkossanak demokratikus egyesületi törvényt.


Rikardó Dávid [Bokros Lajos]: Az abszolút monarchiától az alkotmányos monarchiáig

Az állami kollektivista termelési mód meghaladása


Gondolatmenetem fő mondanivalója, hogy az államilag irányított gazdaság nem alakítható át alapvetően piacvezérelt gazdasággá gyökeres politikai változások nélkül. A gazdasági és politikai reformok elválaszthatatlanul összefüggnek nem utolsósorban azért, mert a kelet-európai társadalmakban a gazdaság mélyen beágyazódik a politika szférájába, így a gazdasági mechanizmus bármely fontos reformja szükségszerűen együtt jár politikai változásokkal, illetve előfeltételezi azokat.

[Eörsi János–Köllő Miklós–Pap Mária–Szöllősy Erzsébet]: „Ez azonban nem munkanélküliség…”


„Nem hittem volna, ha nem magam járok utána, hogy munkanélküliek kopogtatnak naponta a vállalatok kapuján.”
(Borza Istvánné, debreceni országgyűlési képviselő, N[SZJ]. 86. 05. 05.)

„A hírközlés, gyakran néhány politikai nyilatkozat is erősen eltúlozza a lehetséges munkanélküliséget.”
(Gáspár Sándor, N. 87. 12.




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon