Skip to main content

Kisebbségek

[Haraszti Miklós]: Esetgyűjtemény

Útlevél – 1987 című cikkünkhöz


1. Bouquet Gábor

1950. augusztus 5-én született Kaposváron. Lakcíme: Budapest XII., Vörös Hadsereg útja 217. Galvanizáló szakmunkás.

1968 szeptemberétől 1970 februárjáig az NDK-ban dolgozott. Munkahelyi konfliktus miatt hazaküldték, megérkezése után a rendőrségen – szóban – közölték vele, hogy öt évig nem fog útlevelet kapni.

1971-ben útlevélkérelmét vállalata nem írta alá.

1974 áprilisában IBUSZ-csoporttal ki akart utazni az NSZK–Magyarország labdarúgó mérkőzésre.








Szilágyi Sándor: Szélnek eresztve...

Beszélő-beszélgetés Szőcs Gézával


A verseidet olvasva föltűnt nekem valami: gyakran használsz olyan metaforákat és vershelyzeteket, amelyekben repülésről, ejtőernyőzésről esik szó. Van ennek valami életrajzi alapja?


Hogyne. Romániában még léteznek belső légivonalak, úgyhogy én már gyerekkoromtól kezdve rengeteget utaztam repülőn. Óriási és fölszabadító élmény számomra a repülés, egy új dimenzió átélése (meghódításnak azért nem mondanám).

Kőszeg Ferenc: Útlevél – 1987


Eligazító megjegyzések



Lapunk 19. számában – 1987 februárjában – felhívást tettünk közzé: azoknak a jelentkezését kértük, akiknek az útlevélkérelmét az elmúlt négy évben visszautasították. Felhívásunkra, amely később a Szabad Európa Rádióban is elhangzott, meglepően sokan jelentkeztek.Voltak közöttük, akik csak telefonon, név nélkül mondták el kálváriájukat, mások bemutatkoztak ugyan, de azt kérték, ügyük egyelőre ne kerüljön nyilvánosságra.

Csurka István: Az első áldozat nevében


A kijelentéssel, mely szerint a magyarság több mint ezeresztendős közép-európai történetének most, 1956 után, halálos, fenyegetettséggel terhes korszakába jutott, Európa különböző helyein ellentétes fogadtatásra lehet számítani.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon