Skip to main content

Éva

Ungváry Rudolf: Egy kő jelentése

Emlékezés Évára


Amit síremlék formájában Bíró János alkotott, az kavics. Jéghideg, kemény kövecs. Mint valami márványba dermedt szemgolyó.

Tiszta felszín. Sima felület. Csupa legömbölyítettség, rajta vágás. Ennyi benne a nőies.

Kavicsot jó tapogatni. Felülete bársonyosan sima, akár a hamvas bőr. Alakja kerekded, formás, jól elfér, belesimul a fogdosó marokba. Mindez azonban csak egy ideig jó. Aztán mást kell csinálni, hogy később újra jó legyen.

Mondhatnánk: gyönyörű.






Iványi Gábor: Micpa

Emlékezés Évára


Két rövid bibliai szakaszt szeretnék itt, Fekete Éva sírkövénél felolvasni, s a második részlethez néhány gondolatot fűzök.

A Prédikátor könyvének harmadik fejezetében ezt találjuk: „Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, ami ültettetett. Ideje van a megölésnek és ideje a meggyógyításnak; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek.


Kőszeg Ferenc: Halálkrónika


(Szép temetés) Túl vagyunk a halál protokollján. Megy neked a temetésrendezés, anyám mondott valami ilyesmit a nagyanyám temetése után, 1960 decemberében. Úgy mondta, mintha elismerésnek szánná, de nagyon bissigre sikeredett, nem lehetett nem kihallani belőle, hogy „inkább az életében lettél volna egy kicsit figyelmesebb, megértőbb vele, inkább tanultál volna meg németül, hogy megértsd, amit mond, mintsem hogy elkönyveljed együgyűnek, szűklátókörűnek, pusztán azért, mert csak annyit értettél meg belőle, amennyit a tört magyarságával ki tudott fejezni”.

Fekete Éva: Szemben a…


Több mint húsz évvel ezelőtt volt egy nyomasztó Kasszandra-álmom: ötvenévesen halálos beteg leszek. Még sok időm van, riadtam életre a rémálomból a sátorban, ahol feküdtem valahol egy alföldi kempingben, egy zűrzavarral és kora bánattal teli nyaralás egyik hajnalán. Még sokára lesz, de majd figyelek, gondoltam utána rögtön, s azóta többször is. Hiszen az időben felismert betegség gyógyítható.

1994 – az a bizonyos ötvenedik életév. A változás korának megfelelő triviális nőgyógyászati panaszokkal többször is felkeresem a nőgyógyászom.


Ludassy Mária: Éva


Mióta meghallottam halálod megdöbbentő hírét, megengedhetetlenül vidám képsorok idéződnek fel bennem, s ezeket szomorúságom sem képes elüldözni: Prága utcáin és múzeumaiban bóklászunk, balatonalmádi borozók teraszáról bámuljuk a megunhatatlan naplementét, és próbáljuk elhessegetni a kihívó karcsúságod és miniszoknyád által odavonzott keletnémet atyafiakat – szóval, ha úgy tetszik, csupa kegyeletsértő, frivol emlék, mely azonban paradox módon nem könnyebbé, hanem nehezebbé teszi a gyász elviselését, a megváltoztathatatlan tudomásulvételét.

Révész Sándor: Drága Éva!


Itt állunk szépen körülötted, kik életed nagy szenvedélyének, gondoskodási szenvedélyednek boldog rabjai voltunk, és boldogtalan árvái vagyunk. Ezek az árvák sokan vagyunk, mert magadhoz családosítottál minket, otthonná tetted a munkahelyünket, ügyvezető anyánk voltál. Amikor bejöttél a szerkesztőségbe, elkoboztad és elmostad büdös hamutartóinkat, betetted a hűtőbe a sajtot és a zalait, minden puha lett és lekerekedett. S most elmentél rendet rakni a Beszélő korán benépesülő égi szerkesztőségébe Vajna János, Nagy András és Solt Ottilia után.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon