2006. április 22.

ÉVADZÁRÓ MŰHELYBESZÉLGETÉS A NYITOTT MŰHELYBEN

2006. május 23. 19,00 h

Budapest, XII. Ráth György utca 4 – szemben a Déli pályaudvarral, az Alkotás utcától a második ház; bejárat közvetlenül az utcáról

Műhelybeszélgetés – Bíró Andrással
Sorozatszerkesztő: Pap Ágnes
Téma: Szembenézni magunkkal, szembenézni a múlttal

Mottó:
„Az egyéni felelősséget nem semmisíti meg a történelem, nem magyarázható minden a körülményekkel. Erről azonban valami különös gátlás miatt nálunk – politikai korrektség ürügyén – nem  esik szó.” (Bíró Andrásnak, az ÉS-nek adott interjújából)

Az alternatív Nobel-díjas újságíró, szerkesztő, szociális munkás, kisebbségi jogvédő polgárjogi aktivista (egyesek szerint forradalmár), a beszélgetés napján megjelenő könyvének témáját választotta a mai Műhelybeszélgetés témájául is. Mert hogy évek óta foglalkoztatja, hogy a rendszerváltás után nem ment végbe a tisztulási folyamat Magyarországon.

Bíró András szembesülés iránti pszichikai (nem főként intellektuális, inkább gyomorszáj-tájéki) szükséglete az 1956-os forradalom és szabadságharc előtt már elkezdődött, reflexeiben azonban még sokáig kommunista maradt. Radikális demokratizmusa fokozatosan alakult ki. Hosszú ideje a civil társadalom által kontrollált hatalom, azaz a képviseleti és a direkt demokrácia ötvözetének kiemelkedő szószólója. Szerinte ugyanis ez az ideális demokrácia-modell. Nem véletlen, hogy több mint három évtizedes emigrációból hazatérve, egyik fontos kezdeményezése az Autonómia Alapítvány létesítése volt. A kisebbségek – főként a romák, a szólásszabadság és a civil érdekérvényesítés támogatására létrejött szervezet, évekig nagy elánnal töltötte be ezt a célt. (Ne firtassuk, miért maradt abba ez a munka. De örülhetünk, hogy megmaradt, az ugyancsak a nevéhez kötődő alapítású Másság Alapítvány, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda, valamint a Rádió C – bár utóbbi, az alapítók szándékához képest megváltozott.)

A múlttal, önmagunkkal való szembenézés tehát hosszú ideje foglalkoztatja ma esti vendégünket, és arra biztat, erről beszéljünk. Sokakkal egyetemben úgy véli, a tisztulási folyamat végig-vitele nélkül nincs demokrácia.
A puha diktatúra – ő így mondja: a szocializmus puha pornográfiája – után nem büszke rá, hogy a rendszerváltás utáni harmadik kormány feje a kádári elhárítás fizetett ügynöke volt, hogy a kádári nómenklatúra prominense, Marjai József, kitüntetést kapott a magyar demokráciától. „Publikus kloákában élünk, ami cinizmust szül” – mondja, és hozzáteszi: „16 év után végre elérkezett volna az ideje, hogy egészségesen napvilágot lásson a múlt.” Jelszava: „nem büntetni, de nem elfelejteni!”

A bevezetőben említett „Hazajöttem” című kötetében magán kezdi a sort. Számot vet egykori kommunista önmagával. Tisztázza a mindennapi totalitarizmusban betöltött szerepét, a szakítás nehézségeit. Beszél arról, hogy – bár nem akarta, vagy nem így akarta –, részese volt a kommunista rendszer kialakulásának. Amikor összegez, nem fél-téglával veri a mellét (nem haragszik és nem büszke magára), csak megmutatja debolsevizálódásának folyamatát.

Ezzel a kötettel régi munka érett be. És talán nem véletlen, hogy éppen akkor kerül az olvasó elé, amikor a téma amúgy is a közélet fókuszában van. Csak remélni lehet, hogy Bíró András rendszerváltásának nyilvános dokumentuma talán másokat is hozzásegít a szembenézéshez.

• Más vizek