Secondary Menu

Beszélő folyóirat, 2004. július–augusztus, Évfolyam 9, Szám 7

Szabó T. Anna: A futás

Telente Levente [Csuhai István]: Kistotalcar

Szerbhorváth György: Himnusz-autonómiák

Bíró Béla: Az együttműködés válaszútjai

Bába Krisztina: „Romantikus őrült? Nem is olyan rossz minta”

Jan Nowickival, a Nagy Imréről szóló Temetetlen halott című film főszereplőjével Bába Krisztina, a Varsói Magyar Kulturális Intézet igazgatóhelyettese beszélget

: A politika mint erkölcsi probléma

Vita Kis János könyvéről

Sáska Géza: Fogy a magyar: sokba van ez nekünk

A népességcsökkenés és az önkormányzati finanszírozás válságáról a közoktatásban

William Totok: Történelmi összefonódások

Szélsőjobboldaliság és revizionizmus Romániában

Kovács Ákos: Az Új Kenyér ünnepe

Monori Áron: A szembenézés kudarca

A Haladás „holokauszt-vitája” 1946-ban

Holtzer Loránt: Mindszenty vitatott hónapjai Veszprémben

Lukács Ágnes - Pléh Csaba: A fejlődési zavarok vizsgálata és a megismerés-tudomány

A viselkedéstől a génekig

Csányi Gábor - Szendrői Balázs: Szociális hálózatok

György Péter: A Kultusz (hűlt) helye – az irodalom(történet) múzeuma

Avagy: olvasók, nézők, zarándokok

Boros Géza: Három radikális köztéri projekt

Bevezetés az utca művészetébe

Istvánffy András: „Én vagyok a szajha és a szent…”

Erdősi Anikó: Mezítelen tekintetek

Ambrus Judit: Győztünk!

Tandori Dezső: Mik enyésznek, mik nem enyésznek?

(2003)

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.